FILMEZZUNK.HU
A Warner Bros. filmre viszi Terence Hill életét

A Warner Bros. filmre viszi Terence Hill életét

204

A Warner Bros. filmre viszi Terence Hill életét

A legendás pofonosztó, Terence Hill, eredeti nevén Mario Girotti, 1939-ben született Velencében. Az olasz színész, filmrendező és forgatókönyvíró elsősorban Bud Spencerrel közös filmjeiről, illetve önálló televíziós sorozatairól ismert. Pályafutását gyerekszínészként kezdte. Dino Risi filmrendező jóvoltából 1951-ben debütált a mozivásznon a Vakáció a gengszterrel című filmvígjátékban. Terence ekkor még mindössze 13 éves volt. Ezután a színész kisebb filmekben szerepelt. 1967-ben dolgozott először együtt Bud Spencerrel, az Isten megbocsát, én nem című western-ben. Ezután vette fel a világszerte ismertté vált Terence Hill művésznevet. Együttműködésük sikeresnek bizonyult, és az évtized végétől egészen az 1994-es Bunyó karácsonyig című westernig tucatnyi közös filmjük készült, legendás filmes párossá téve a két színészt.

Terence Hill friss fotókon: a színészlegenda 85 évesen is remekül néz ki

Ezt a képet néhány napja osztotta meg a közösségi oldalán a 85 éves színész

Generációk egyik nagy kedvencének, a kék szemű, 85 éves színésznek az életét most még alaposabban megismerhetjük, ugyanis idén Hill ezzel a kedves üzenettel tette közzé közösségi oldalán a jó hírt, miszerint a Warner Bros. stúdió dokumentumfilmet forgat az életéről, amely munkálatokban természetesen Hill is közreműködik, így várhatóan rengeteg sztorit első kézből hallhatunk majd:

„Kedves rajongóim! Izgatottan tudatom veletek, hogy hivatalos dokumentumfilmet fogok forgatni az életemről a Warner Bros. stúdióval. Hamarosan találkozunk!”

Hab a tortán, hogy a filmen kívül könyv is megjelent Róluk, Verhetetlen páros címmel. A könyvben a pályatársak, Terence Hill és Bud Spencer visszaemlékezéseit olvashatjuk színes történetekkel, anekdotákkal megspékelve.

//Cornelius//

BUD SPENCER A HITÉRŐL: „A haláltól nem félek: Isten létezik, a többit pedig majd odaát megtudom”


Article Tags: · ·