Daganatos betegséggel küzd Jason Momoa magyar dublőre!
Jason Momoa hawaii-i származású amerikai modell és színész, akinek legismertebb szerepe Khal Drogo, a dothraki vezér a Trónok harca című fantasy sorozatban, illetve Aquaman a DC-moziuniverzum filmjeiben. Ezeken kívül olyan remek filmekben láthattuk a 45 éves színészt, mint a Braven (2018), Édes kislányom (2021), vagy az Álomország (2022). Ahogy a legtöbb sztárnak, Jason-nek is vannak olyan veszélyes mutatványai, ahol egy kis időre kaszkadőrnek kell átvennie a szerepét. A napokban azonban borzalmas hír látott napvilágot, miszerint Jason Momoa magyar dublőre, Megyeri Balázs áttétes daganatos betegséggel küzd. Balázs, mindamellett, hogy Momoa első számú európai dublőre, színészként és kaszkadőrként számos nagy produkcióban és reklámfilmben is szerepelt, emellett nagy környezetvédő aktivistaként tartják számon.
Balázs betegsége még a Covid-járvány idején kezdődött, amikor egy időre a látását is elveszítette, aztán jött a szörnyű hír:
„A tavalyi évben sokszor éreztem magam levertnek, gyengének, amin a pihenés sem segített, sőt, úgy éreztem, hogy attól még fáradtabb vagyok. Nem értettem, hogy a mindig tettre kész energiám hova tűnt, valamint a több, mint 10 éve nem tapasztalt szívritmuszavarom miért lett havi rendszerességű. Mindig egészséges voltam, ritkán voltam beteg, így nem tudtam mi lehetett a baj, ezért azonnal orvoshoz fordultam. Hálás vagyok a házi orvosomnak, dr. Terebessy Andrásnak, aki megannyi vizsgálat, labor és ultrahang után elküldött egy endokrinológushoz. Így kerültem Szabó Boglárka doktornőhöz.”
Balázsnál a vizsgálatok kimutatták, hogy rosszindulatú pajzsmirigyrákja van, valamint áttéteket vettek észre a légcsövénél, ezért azonnali műtétre volt szüksége. Ajánlásra felkereste Koltai Pál doktor urat, aki idén február 3-án elvégezte a szükséges műtétet. A beavatkozás sikeres volt, de ezután elkapott egy vírust, vagy más fertőzést, aminek következtében belázasodott, a sebe pedig begyulladt.
Mint mondta, a szerettei és a családja nélkül már nem élne. Ha jobban lesz, vár még rá egy izotópos terápia, gyógyszeres kezelés, hogy a többi áttétet is legyőzze, de ez még a jövő csatája. Jelenleg Balázs otthonában lábadozik, de további terápiára és kezelésekre lesz szüksége a teljes felgyógyuláshoz. Balázs pozitívan néz a jövő felé, és felhívta a figyelmet a szűrések gyakoriságára, és hangsúlyozta, hogy semmilyen panaszt, tünetet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mielőbbi gyógyulást kívánunk Balázsnak!
//Cornelius//
Fábián Anita a Jóban Rosszban színésznőjeként vált ismertté – Ma már nem biztos, hogy felismernéd
Article Tags: Covid-járvány · featured · Jason Momoa · Jason Momoa magyar dublőre · Megyeri Balázs