Julia Roberts kitálalt: ki nem állhatta Hugh Grantet a forgatáson
Amikor két színész szerelmespárt alakít a vásznon, a nézők hajlamosak arra gondolni, hogy épp olyan jól kijönnek az életben is. Ám vannak olyan esetek, amikor ennek pont az ellenkezője igaz: amilyen boldognak tűnnek egymás társaságában a filmben, annyira nagy köztük a feszültség, miután leáll a kamera. Julia Roberts és Hugh Grant között sem volt kifejezetten rózsás a viszony a Sztárom a párom forgatása közben. Nem is csoda, hogy a színésznő megorrolt kollégájára, miután az folyamatosan viccet csinált a külsejéből.
![Sztárom a párom (Notting Hill, 1999)](https://www.filmezzunk.hu/wp-content/uploads/2016/05/nh21.jpg)
A Sztárom a páromban a két főszereplő, Julia Roberts és Hugh Grant
A színész megállás nélkül azzal viccelődött, hogy partnernőjének milyen hatalmas a szája. Ráadásul mindezt nem csak a kulisszák mögött tette, akkor sem hagyta abba poénosnak szánt sértegetését Roberts kárára, amikor különböző talk-show-k vendége volt.
„Akkora szája van! De komolyan, szó szerint, fizikailag hatalmas a szája. Amikor megcsókoltam, attól féltem, hogy majd meghallok egy halk visszhangot.”
– ecsetelte 2004-ben Oprah Winfrey műsorában. Julia Roberts 2005-ben a Female First interjújában árulta el, dacára annak, mennyire megbántva érezte magát akkor, hajlandó szemet hunyni a sztár csipkelődése fölött.
„Majd felrobbantam a Sztárom a párom forgatásán, ez tény. De hiába tett kegyetlen megjegyzéseket arra, hogy nézek ki, Hugh Grant hihetetlenül tehetséges, szóval szívesen csinálnék vele még egy filmet. Már megbocsájtottam neki.”
10 sötét titok a múltból, amiről a sztárok nem beszélnek
(Via Femina.hu)
Article Tags: featured · Hugh Grant · Julia Roberts · Julia Roberts Hugh Grant · Oprah Winfrey · Sztárom a párom