Bridget Jones: Bolondulásig (2025) – Kritika
Renée Zellweger ismét visszatért legsikeresebb karakteréhez, Bridget Jones-hoz. A film ismét Helen Fielding könyveiből készült, melyekből az első 2001-ben került megfilmesítésre Bridget Jones naplója címmel, amit a 2004-es Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!, majd a 2016-os Bridget Jones babát vár követett. Kíváncsian vártam, hogy hogy fog folytatódni ez a történet, amiben pozitívan csalódtam.
„Nem elég túl élni, élni is kell!” Lényegében ez a mondat fogott meg a legjobban, és ezzel lehetne összefoglalni a történet lényegét. Ez az, ami a lehető legjobban rávilágít arra, ami az életben fontos. És hogy miért? Míg az ember nem tölti be a 18. életévét, szeretne a lehető leggyorsabban felnőtté válni. Amikor a húszas éveinkben járunk, úgy gondoljuk, hogy a harmincasok már öregek, de amikor mi is belépünk ebbe az életkorba, sőt a negyven felé ballagunk, bizony rá kell döbbennünk, hogy harminc évesen az ember még egyáltalán nem öreg, sőt, előtte van az egész élet, és amit élt, mindössze egy szempillantásnak tűnik. Mindig fájdalmas időszak, amikor az ember szingli lesz, de minél idősebbek vagyunk, ez annál rémisztőbb.
Bridget megélhette a boldog, igaz szerelmet, szült két gyermeket, ám ahogy lenni szokott, a sors közbeszólt, és semmi nem tart örökké alapon egy csapásra összedőlt minden. Ez történt főhősünkkel is, aki alighogy megtalálta az igazit és boldog családi életet élt, máris azzal kellett szembesülnie, hogy férje, Mark meghalt, és társ nélkül maradt. Megint… És bár van két gyermeke, özvegyen már semmi nem olyan, mint régen. Ilyenkor lehetetlennek tűnhet folytatni az életet. Egyedül nehéz felnevelni két gyermeket, dolgozni, vezetni a háztartást, és még magunkra is figyelni. Túl sok nehezedik egy ember vállára. Ilyenkor természetes dolog, hogy a gyász fázisainak megélése alatt semmit nem akar csinálni az ember. Elhanyagolja magát, depresszióba süllyed, és egyre csak azon kapja magát, hogy vissza-vissza gondol azokra az időkre, amikor még minden szép volt. Amikor az utcán sétált, és gondolatban ott volt a férje, felmentek a lépcsőn, kinyílt az ajtó, de már csak Bridget volt ott egyedül, egyszerűen szívfacsaró volt.
A gyászt mindenki másképp dolgozza fel, de egy dolog mindenkiben közös. Kinek előbb, kinek később, de eljön az a pont, amikor befejeződik egy korszak, és egy új világ nyílik ki előtte. Amibe vagy belép, vagy hátat fordít neki. Bridget-nek ez az ajtó akkor tárult ki, amikor édesapja kórházi ágyánál megfogadta, hogy nyitni fog az új világ felé. És nem is csinálta rosszul. Visszament dolgozni, sőt még a szerelem is rátalált. Nem is egyszer! A szerelem, ami a legváratlanabb, sőt, sokszor a legkellemetlenebb helyzetben érkezik, amikor abszolút nem számítunk rá. Az alapötlet nagyon tetszett, amikor Jones gyermekeivel a parkban játszott, és a következő pillanatban már a mesebeli „férfifán” találta magát, ahonnan már nem volt visszaút. Amikor belépünk egy bizonyos korba, egy fiatalabb férfi minden bizonnyal vonzóbbnak, csábítóbbnak tűnhet, és ha az érzéseinket ez a srác viszonozza is, akkor máris egy új kalandba csöppenünk.
Jones egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy túl az ötödik X-en Tinder-ezik a fiatal sráccal, és kiélvezhette, hogy megint fiatalnak érezte magát, boldog volt és energikus. És szexelt. Sokat szexelt. Kipróbált mindent, amit akart, egyszerűen csak élt és boldog volt. Amikor a diáksrác, Roxster megmenti a medencébe ugrott kutyát, bár kicsit giccses, mégis odavágó jelenet volt, aminek a végén a pár megcsókolja egymást. Ekkor nyálcsorgatva nézte mindenki, hogy milyen irigylésre méltó, ha valaki egy nála szemtelenül fiatalabbal jár. De minden csoda három napig tart. A mai világban rohamosan terjed a ghostolás, ami nemcsak hogy nagyon megalázó az elszenvedett félnek, de a szakemberek szerint ennek súlyos következményei lehetnek az emberi kapcsolatokra nézve. Miután Bridget rájött, hogy neki ez a stílus nem jön be, ki tudott magáért állni és szakítani Roxster-rel, ami egy igenis követendő példa.
De ne feledkezzünk meg Danielről sem, aki semmit nem változott. Ugyanaz a szexmániás, csintalan pasi maradt, aki volt, és nem maradhattak el a szexre utaló vicces célzásai sem, amiktől fejünket fogtuk a nevetéstől. Kis időre, de Emma Thompson is feltűnt, akit jó volt látni ilyen humoros karakterben.
De visszatérve Bridget-re, milyen érdekes, hogy a szerelem mindvégig főhősünk orra előtt volt, Wallaker úr, Bridget gyermekiskolájának tanára személyében. Akkor tudjuk meg igazán ki az, aki szeret minket, ha ami nekünk fontos, azt a másik megérti, és támogat benne. Jelen esetben Wallaker úrnak volt köszönhető, hogy Bridget fia megemésztette a gyászt, és tovább tudott lépni, ami főhősünknek a legtöbbet jelentette. És bár szívében örökké fogja szeretni Mark-ot, képes volt továbbmenni az úton, és ahogy bezárult egy ajtó és kinyílt egy ablak, amin képes volt bemászni, nyitni a világ felé, és így újra átélhette, milyen boldog, önfeledt érzés újra megélni a szerelmet.
Összességében számomra felemelő élmény volt Bridget Jones befejező része. Úgy gondolom, hogy ebből a történetből nem lehetett volna többek kihozni. Volt benne fájdalmas, megható, szívszorító rész, de bővelkedett nagy adag humorban és romantikában. A kétórás film ellenére nem voltak benne időhúzós, unalmas jelenetek. Az író megint csak nagyot alkotott, ami méltón zárta le Bridget Jones történetét, és ami egyben a sorozat eddigi legjobb filmje volt.
//Cornelius//
Bridget Jones szerepe az övé lehetett volna – Vajon kitalálod, ki az Oscar-díjas sztár?
Article Tags: Bridget Jones: Bolondulásig · Celia Imrie · Chiwetel Ejiofor · Colin Firth · Emma Thompson · featured · Hugh Grant · Isla Fisher · Jim Broadbent · Renée Zellweger
