Már 62 éves a Keménykalap és Krumpliorr cuki kislánya – Így néz ki napjainkban az egykori gyereksztár
Berkes Gabriella három és fél éves korában még Kiss Gabriella néven gyerekszínészként kezdte a művészi pályáját. Az édesapja ugyanis gyakran magával vitte a munkahelyére, a Magyar Rádióba, ahol Horváth Ádám rendező egyszer megkérdezte tőle, szeretne-e filmben szerepelni. Igent mondott, élete első szerepében pedig a híres rendező felsége mellett kapott szerepet, Csűrös Karola kislányát játszotta.
![Már 61 éves a Keménykalap és Krumpliorr cuki kislánya – Így néz ki napjainkban az egykori gyereksztár - Berkes Gabriella](https://www.filmezzunk.hu/wp-content/uploads/2024/05/17732180_96988c65006092035a486659729bc3ff_wm.jpg)
Kiss Gabi mint Péterke – a neve ellenére kislányt alakított – a Keménykalap és Krumpliorr című sorozatban
Kiss Gabi szerepelt a Magyar Televízió 1973-ban készült és 1974-ben bemutatott ifjúsági filmsorozatában, a Keménykalap és Krumpliorrban, amely Csukás István azonos című műve alapján készült, 1974-ben pedig a ’70-es évek egy másik ikonikus sorozatában, az Utánam, srácok! címűben is szerepet kapott. Ma mégsem színésznőként, hanem énekesnőként ismert, aminek az is az oka, hogy a gyerekszínészeket nem fogadták tárt karokkal a Színművészetin.
„Megkaptam, hogy aki 36 filmet csinált, mit akar még tanulni. Emlékszem, egy picit el is keseredtem. Aztán 17 évesen felvettek a Zeneakadémiára mint vendéghallgatót, így eldőlt a dolog, hogy inkább énekelni fogok.”
– mesélte pár évvel ezelőtt az RTL Klub XXI. század című műsorában.
![Már 61 éves a Keménykalap és Krumpliorr cuki kislánya – Így néz ki napjainkban az egykori gyereksztár - Berkes Gabriella](https://www.filmezzunk.hu/wp-content/uploads/2024/05/ez.jpg)
Túl a 60-on is nagyon bájos
Berkes Gabriella 2012-ben fiával, Olivérrel együtt jelentkezett a TV2 The Voice című tehetségkutatójába, de az egyik párbaj után kiesett, csak fia menetelt szépen a műsorban. Berkes Olivér énekesi tehetsége fiatalon megmutatkozott, 13 évesen már videoklipet forgatott, az akkor kilencéves Radics Gigivel énekelt benne.
![Már 61 éves a Keménykalap és Krumpliorr cuki kislánya – Így néz ki napjainkban az egykori gyereksztár - Berkes Gabriella](https://www.filmezzunk.hu/wp-content/uploads/2024/05/page-3.jpg)
Berkes Gabriella 2012-ben fiával, Olivérrel együtt jelentkezett a TV2 The Voice című tehetségkutatójába
(Via Femina.hu)
Így néz ki napjainkban az a börtön, ahol a Halálsoron című filmet forgatták
Article Tags: Berkes Gabriella · featured · Keménykalap és krumpliorr · Utánam srácok!