Golden Globe-díjátadó 2025: Magyar vonatkozású film lett a legjobb, Demi Moore is nyert 62 évesen először
A Golden Globe gála legnagyobb győztese kétségtelenül Demi Moore lett, aki díjat vehetett át A szerben nyújtott szerepléséért. Köszönőbeszédében személyes vallomást tett karrierjéről, és felelevenített egy három évtizeddel ezelőtti emléket, amikor „popcornszínésznőnek” bélyegezték. Elmondása szerint egy időre beletörődött ebbe a címkébe, elfogadva, hogy bár kasszasikerekben szerepel, művészi teljesítményét sosem fogják elismerni. Már-már lemondott színészi pályafutásáról, amikor megkapta A szer forgatókönyvét, amit egyszerre tartott merésznek és őrültnek. Ez a projekt új lendületet adott neki, és ráébresztette, hogy színészként még nem mondta el mindent, amit szeretne.
Jelentős sikert aratott A brutalista című, Magyarországon forgatott film is, amely egy magyar kivándorló történetét meséli el. A gála zárásakor Brady Corbet rendező őszintén beszélt a film viszontagságos útjáról: többször a projekt teljes kudarca fenyegetett, és sokan kételkedtek benne, hogy a film egyáltalán eljut majd a közönséghez. Amikor átvette a legjobb rendezőnek járó díjat, Corbet külön méltatta a Magyar Filmlabor közreműködését, hangsúlyozva, hogy nélkülük nem valósulhatott volna meg az alkotás. A Nemzeti Filmintézet égisze alatt működő labor azon ritka műhelyek közé tartozik világszerte, ahol még képesek az analóg filmtechnika utómunkálatainak elvégzésére. A film különlegessége, hogy az 1950-es években kifejlesztett Vista Vision technológiával készült, és a labor tíz szakembere dolgozott az utómunkálatokon.
A magyar építész szerepét alakító Adrien Brody megható beszéddel fogadta díját, amelyen szülei, a Magyarországról elvándorolt Sylvia Plachy és Elliot Brody is jelen voltak. A színész őszintén vallott arról, hogy egy időben már nem számított további szakmai elismerésekre. Brody szerint A brutalista különösen fontos számára, mivel hangot ad azoknak – köztük nagyszüleinek és édesanyjának -, akik hatalmas áldozatot hoztak azzal, hogy elhagyták szülőföldjüket és új életet kezdtek Amerikában.
A Golden Globe-jelöltek és nyertesek listája (félkövérrel a győztesek):
Legjobb filmdráma
- A brutalista (The Brutalist)
- Sehol se otthon (A Complete Unknown)
- Konklávé (Conclave)
- Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
- A Nickel-fiúk (Nickel Boys)
- Szeptember 5. (September 5)
Legjobb vígjáték/musical
- Anora
- Challengers (Amazon MGM Studios)
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés (A Real Pain)
- A szer (The Substance)
- Wicked
Legjobb animációs film
- Áradás (Flow)
- Agymanók 2. (Inside out 2)
- Egy csiga emlékiratai (Memoir of a Snail)
- Vaiana 2. (Moana 2)
- Wallace & Gromit: Vengeance Most Fowl
- A vad robot (The Wild Robot)
Legjobb blockbuster/közönségfilm
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine)
- Gladiátor II
- Agymanók 2.
- Twisters: Végzetes vihar (Twisters)
- Wicked
- A vad robot
Legjobb nem angol nyelvű film
- Minden, ami fénynek tűnik (All We Imagine As Light)
- Emilia Pérez
- The Girl With The Needle
- I’m Still Here
- A szent füge magja (The Seed of the Sacred Fig)
- Vermiglio
Legjobb női főszereplő filmdrámában
- Pamela Anderson (The Last Showgirl)
- Angelina Jolie (Maria)
- Nicole Kidman (Jókislány)
- Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
- Fernanda Torres (I’m Still Here)
- Kate Winslet (Lee)
Legjobb férfi főszereplő filmdrámában
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
- Daniel Craig (Queer)
- Colman Domingo (Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb női főszereplő vígjátékban/musicalben
- Amy Adams (Nightbitch)
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Zendaya (Challengers)
Legjobb férfi főszereplő vígjátékban/musicalben
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Hugh Grant (Eretnek)
- Gabriel Labelle (Saturday Night)
- Jesse Plemons (A kegyelem fajtái)
- Glen Powell (Hit Man)
- Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb női mellékszereplő (film)
- Selena Gomez (Emilia Pérez)
- Ariana Grande (Wicked)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Margaret Qualley (A szer)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb férfi mellékszereplő (film)
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice)
- Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb filmrendező
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Edward Berger (Konklávé)
- Brady Corbet (A brutalista)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Payal Kapadia (Minden, amit fénynek látunk)
Legjobb forgatókönyv
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Brady Corbet, Mona Fastvold (A brutalista)
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Peter Straughan (Konklávé)
Legjobb filmzene
- Volker Bertelmann (Konklávé)
- Daniel Blumberg (A brutalista)
- Kris Bowers (A vad robot)
- Clément Ducol, Camille (Emilia Pérez)
- Trent Reznor, Atticus Ross (Challengers)
- Hans Zimmer (Dűne: Második rész)
Legjobb betétdal
- Beautiful that way –– The Last Showgirl (Andrew Wyatt, Miley Cyrus, Lykke Zachrisson)
- Compress / Repress –– Challengers (Trent Reznor, Atticus Ross, Luca Guadagnino)
- El Mal –– Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille, Jacques Audiard)
- Forbidden Road –– Better Man (Robbie Williams, Freddy Wexler, Sacha Skarbek)
- Kiss The Sky–– A vad robot (Delacey, Jordan K. Johnson, Stefan Johnson, Maren Morris, Michael Pollack, Ali Tamposi)
- Mi Camino –– Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille)
Legjobb drámasorozat
- A sakál napja (The Day of the Jackal)
- A diplomata (The Diplomat)
- Mr. & Mrs. Smith
- A sógun (Shogun)
- Utolsó befutók (Slow Horses)
- Nyerd meg az életed (Squid Game)
Legjobb vígjátéksorozat
- Abott Általános Iskola (Abbott Elementary)
- A mackó (The Bear)
- Úriemberek (The Gentlemen)
- Hacks
- Bármit, csak ezt ne (Nobody Wants This)
- Gyilkos a házban (Only Murders In The Building)
Legjobb mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm
- Szarvasbébi (Baby Reindeer)
- Cáfolat (Disclaimer)
- Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (Monsters: The Lyle and Erik Menendez Story)
- Pingvin (The Penguin)
- Ripley
- True Detective: Night Country
Legjobb női főszereplő drámasorozatban
- Kathy Bates (Matlock)
- Emma D’Arcy (Sárkányok háza)
- Maya Erskine (Mr. & Mrs. Smith)
- Keira Knightley (Fekete galamb)
- Keri Russell (A diplomata)
- Anna Sawai (A sógun)
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban
- Donald Glover (Mr. & Mrs. Smith)
- Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
- Gary Oldman (Utolsó befutók)
- Eddie Redmayne (A Sakál napja)
- Szanada Hirojuki (A sógun)
- Billy Bob Thornton (Az olajügynök)
Legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban
- Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
- Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
- Ayo Edebiri (A mackó)
- Selena Gomez (Gyilkos a házban)
- Kathryn Hahn (Agatha mindvégig)
- Jean Smart (Hacks)
Legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban
- Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
- Ted Danson (Beépített öregúr)
- Steve Martin (Gyilkos a házban)
- Jason Segel (Direkt terápia)
- Martin Short (Gyilkos a házban)
- Jeremy Allen White (A mackó)
Legjobb női főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben
- Cate Blanchett (Cáfolat)
- Jodie Foster (True Detective: Night Country)
- Cristin Milioti (Pingvin)
- Sofía Vergara (Griselda)
- Naomi Watts (Feud: Capote vs. The Swans)
- Kate Winslet (A rezsim)
Legjobb férfi főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben
- Colin Farrell (Pingvin)
- Richard Gadd (Szarvasbébi)
- Kevin Kline (Cáfolat)
- Cooper Koch (Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Ewan McGregor (Egy úr Moszkvában)
- Andrew Scott (Ripley)
Legjobb női mellékszereplő sorozatban
- Liza Colón-Zayas (A mackó)
- Hannah Einbinder (Hacks)
- Dakota Fanning (Ripley)
- Jessica Gunning (Szarvasbébi)
- Allison Janney (A diplomata)
- Kali Reis (True Detective: NIght Country)
Legjobb férfi mellékszereplő sorozatban
- Aszano Tadanobu (A sógun)
- Javier Bardem (Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Harrison Ford (Direkt terápia)
- Jack Lowden (Utolsó befutók)
- Diego Luna (La Máquina)
- Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
Legjobb stand-up műsor
- Jamie Foxx: What Had Happened Was
- Nikki Glaser: Someday You’ll Die
- Seth Meyers: Dad Man Walking
- Adam Sandler: Love You
- Ali Wong: Single Lady
- Ramy Youssef: More Feelings
Demi Moore szomorú vallomása: az iskolában erőszakoskodtak vele, az apja pedig öngyilkos lett
(Via Telex.hu)
Article Tags: A brutalista · Adrien Brody · Demi Moore · featured · Golden Globe 2025 · Golden Globe-díjátadó 2025