Rowan Atkinson 24 éves házasságának vetett véget egy 26 évvel fiatalabb nőért – Mutatjuk, hogy ki ő!
A lánya szóba sem áll vele ez miatt. Rowan Atkinson, akit a világ leginkább Mr. Bean szerepéből ismer, 1990-ben házasodott össze Sunetra Sastry sminkmesterrel. A pár két gyermeket nevelt fel, Ben 1993-ban, Lily pedig 1995-ben született. Kapcsolatuk sokáig harmonikusnak tűnt, és a színész ritkán beszélt a magánéletéről. Azonban 2014-ben váratlan fordulatot vett az életük, amikor a 24 évnyi házasság hirtelen válással végződött, ami sok rajongót meglepett.
A házasság felbomlásának hátterében egy új szerelem állt: Rowan Atkinson 2013-ban találkozott a brit komikus-színésznő Louise Forddal, miközben együtt dolgoztak a West End egyik darabjában. Louise, aki 26 évvel fiatalabb nála, elrabolta a színész szívét, és kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult. A pár 2016-ban már együtt élt, és egy évvel később megszületett közös gyermekük, Isla. Bár az esküvő még nem került szóba, kapcsolatuk azóta is szilárd, és a korkülönbség látszólag nem jelent akadályt számukra.
A családi dráma azonban nem maradt következmények nélkül. Rowan és Sunetra lánya, Lily, aki szintén a reflektorfényben kezdte karrierjét, állítólag megszakította a kapcsolatot az édesapjával a válás után. Ennek ellenére Rowan Atkinson továbbra is boldognak tűnik új családjával, miközben az időről időre felmerülő kritikákat és találgatásokat a kapcsolatuk jövőjéről figyelmen kívül hagyja. Louise Forddal való szerelme úgy tűnik, új lendületet adott a 68 éves színész életének.
Döbbenetesen megváltozott Lily Sastry – Mr. Bean 29 éves lánya elhatárolódott az apjától
Article Tags: featured · Louise Ford · Mr. Bean · Rowan Atkinson