Emlékszel még az Elrabolva gyönyörű sztárjára? 60 évesen felismerhetetlenné plasztikáztatta magát
Emlékszel még az X-Men filmek és az Elrabolva gyönyörű sztárjára? Famke Janssen nevét talán leginkább az X-Men rendkívül sikeres és népszerű film után ismerhettünk meg. Pedig nem ekkor kezdődött a filmes karrierje.
A holland születésű Famke alig volt húsz éves, amikor a családja Amerikába költözött. Ekkor kezdett modellkedni, méghozzá nem kevés sikerrel! Eleinte az Elite modellügynökség szerződtette, de nem sokkal később már olyan világcégeknek dolgozott, mint a Victoria’s Secret, az Yves Saint-Laurent, vagy a Coco Chanel. Ami nem meglepő, hiszen nagyon gyönyörű volt.
Ezek után már nem volt nehéz elindítani a filmes karrierjét. 1992-ben szerepelt a Star Trek: Az új nemzedék TV-sorzatban, majd 1994-ben a Melrose Place-ben is, de első nagy sikerű filmje a 2000-ben bemutatott X-Men – A kívülállók volt, amiben Jean-t alakította.
De a legátütőbb sikert az Elrabolva című film hozta meg neki 2008-ban, amiben Lenore-t alakítja, Bryan Mills (Liam Neeson) feleségét. De szerepelt a film következő részeiben is, amiket 2012-ben, illetve 2014-ben mutattak be.
Azonban a jelek szerint a jelenleg 60 éves színésznő nehezen tudta elfogadni az idő múlását, ezért – sok más színész- és modelltársához hasonlóan – a közelmúltban plasztikai sebészhez fordult.
Szerinted jól, vagy rosszul tette, hogy elszánta magát a beavatkozásra? Írd meg hozzászólásban!
(Forrás: erdekescikkek.hu)
Article Tags: Elrabolva · Famke Janssen · featured · Liam Neeson · plasztika