FILMEZZUNK.HU
10 híresség, aki megbocsáthatatlan bűnt követett el

10 híresség, aki megbocsáthatatlan bűnt követett el

42076

7. Felicia Pearson: gyilkosság

10 híresség, aki megbocsáthatatlan bűnt követett el

Felicia Pearson a Drót című sorozatban egy drogbanda gyilkos katonáját alakította, saját nevén – és a valóság nem is áll olyan távol mindettől. A crackfüggő szülők gyerekeként született Pearson még csak 14 éves volt, amikor már drogdílerként dolgozott. Egyszer az utcán összeverekedett egy másik, hasonló korú lánnyal, akit végül két lövéssel lelőtt. Mivel még nem volt nagykorú, a későbbi sztárt javítóintézetbe küldték, ahol kétszer 8 évet kellett volna letöltenie – végül hat és fél év után szabadult.

A fogság ideje alatt tette le az érettségit, és szabadulása után jöttek a filmszerepek: a Drót után Spike Lee tavalyi Chi-Raq-jában és a Zsaruvér című sorozatban is játszott. Ezzel együtt nem úgy tűnik, hogy Pearson teljesen jó útra tért volna, hiszen 2011-ben megint letartóztatták, ezúttal kábítószerrel való visszaélés miatt.

8. Steven Seagal: hazudozás

10 híresség, aki megbocsáthatatlan bűnt követett el

Egykor nagy harcművésznek tartották, de kiderült, hogy tudásának nagy része hazugság, ráadásul zűrös magánélete sem volt ismeretlen a média számára.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · ·