FILMEZZUNK.HU
10 dolog, amit nem gondoltál volna a 68. születésnapját ünneplő David Caruso-ról

10 dolog, amit nem gondoltál volna a 68. születésnapját ünneplő David Caruso-ról

2080

David Caruso érdekességek

David Caruso amerikai producer, film és sorozatszínész, akit a magyar nézők főként a Miami helyszínelők című sorozatból ismerhetnek, ahol Horatio Caine hadnagyot alakítja. Az egykor milliókat képernyők elé ültető színész a napokban ünnepli születésének a 68. évfordulóját, melynek alkalmából itt az idő egy picit jobban megismerkedni vele.

Rá sem ismersz? Így néz ki most a a CSI: Miami helyszínelők egykori főszereplője

(1) Az 1956. január 7-én született színész vegyes házasságból született, édesanyja ír, édesapja pedig olasz felmenőktől származik.

(2) Az Archnishop Molly középiskolában tett sikeres vizsgát, mielőtt Manhattanbe ment. Eleinte különféle reklámokban tűnt fel, első ilyen szerepét egy kávéreklámnak köszönheti, melyhez 1970-ben készítettek el.

10 dolog, amit nem gondoltál volna David Caruso-ról

(3) 1980-ban szerepet kapott a Fenyegetés című színdarabban, majd egy évvel később a Bolond idők-ben az első TV-film szerepét is eljátszotta. Még ebben az évben, 1981-ben a Zsarublues drámasorozatban is vendégszerepelt, illetve 1982-ben a Rambo-ban is feltűnt.

(4) Karrierjében az igazi áttörés 1983-ban következett be, mikor az NBC csatornán futó Szerelem és Dicsőségben kapott filmszerepet.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · ·