Kate Winslet lesújtó dolgokat vallott be a Titanic utáni időszakáról
A színésznőt „szörnyen” megviselte a többszörös Oscar-díjas film utáni időszak. A 49 éves Kate Winslet egy friss interjúban elárulta, hogy James Cameron 1997-es Titanic című filmjének sikere tette őt sztárrá, és akkor jött rá, hogy a hírnév mennyire megkeseríti az életét.
„Úgy éreztem, hogy van felém egy elvárás azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kéne kinéznem. Hogy kinek kellene lennem és akkoriban a média ráhatása annyira jelentős volt, hogy tönkre tette az életemet”
– mesélte a Porter magazin címlapsztorijában. Winsletet akkoriban rengeteg kritika érte a testalkata miatt, ami miatt szörnyen érezte magát a bőrében.
„A lapok szétcincálták minden egyes megjelenésemet, a magánéletem pedig nem létezett többé. Ennek ellenére hihetetlenül hálás voltam, hogy a Titanicban játszhattam. A húszas éveim elején jártam, és tudtam lakást szerezni, ami nagy szó volt akkoriban.”
A színésznő hozzátette, hogy azóta megbarátkozott a hírnévvel és már koránt sem tekinti tehernek, de szerinte ehhez nagyban hozzájárult a hozzáállása is.
„Sokat segített, amikor rövidebb szüneteket tartottam forgatások között és az is, hogy alaposan megválogattam, hogy mi az a film vagy sorozat, amit szeretnék megcsinálni.”
Kate elmondta, hogy a korral való haladás segített neki, hogy elfogadja önmagát, úgy ahogy van és ne az aktuális szépségideálok határozzák meg a mindennapjait.
Kate Winslet 10 legjobb filmje, amit mindenképpen látnod kell
(Via Hirado.hu)
Article Tags: featured · Kate Winslet · Titanic