A Forrest Gump gyerekszereplői már 39 évesek: így néz ki felnőttként Jenny és a kis Forrest
A Winston Groom 1986-os regénye alapján készült Forrest Gump a mozikba kerülése után nem csak közönségsiker lett, a kritikusok ódákat zengtek róla: így nem csoda, hogy a készítők díjak tucatjait zsebelték be vele, az év Oscar-gálájáról hat szoborral távoztak. A történet címszereplője kissé együgyű fiatalember életét mutatta be, aki bár gyenge szellemi képességgel rendelkezett, mégis hihetetlen sikereket ért el az életben: amerikai futballsztár vált belőle, háborús hősként tüntették ki, válogatott pingpongozó és híres maratoni futó lett.
A főhőst Tom Hanks, míg élete szerelmét Jennyt Robin Wright keltette életre. Mivel a sztori Forrest alabamai gyerekkorával indul, így a karaktert kisfiúként Michael Conner Humphreys játszotta, Jenny kislánykori énjét pedig Hanna Hall személyesítette meg. Mind a ketten már 39 évesek. Bár a filmnek köszönhetően az egész világ megismerte a nevét, nem maradt a szórakoztatóiparban. Szerepéhez hasonlóan hivatásos katona lett, így fest felnőttként:
Hanna Hall imádni való, szőke kislányként meghódította az álomgyárat, és neki sikerült is a filmezésnél maradnia, bár egyelőre csak epizódszerepeket kaparintott meg. A 39 éves színésznőt láthattad a Gyilkos elmékben, a Masters of Sexben, valamint a The Purge című sorozatokban. Ő így néz ki napjainkban:
(Via Femina.hu)
Ez a piszok jóképű srác a képeken egy híres színésznő fia – Kitalálod, hogy ki lehet az anyukája?
Article Tags: featured · Forrest Gump · Hanna Hall · Michael Conner Humphreys · Robin Wright · Tom Hanks