Tom Hanks a halála után is vállalna filmszerepeket
Tetszik neki ez a lehetőség. Sokan nagyot néznének, ha úgy látnának színészeket új filmekben szerepelni a mozivásznon, miután már meghaltak. Azonban a modern technológia már annyira fejlett, hogy ez sem jelent gondot a stúdióknak. Tom Hanks támogatná az ötletet, hogy filmeket vállaljon, miután elhunyt.
Az IFLScience vette észre, hogy a színész az Adam Buxton Podcastben arról beszélt, hogy többek szerint az arc, a hang és minden más egy ember saját szellemi tulajdonának minősül és ezt érdemes lenne tisztázni. Véleménye alapján várható volt, hogy valamikor majd bekövetkezik ez a pillanat, hiszen a technológia folyamatosan fejlődik. Tom úgy gondolja, már most is meg lehetne oldani, hogy egy teljes filmsorozatban a 32 éves énjét jelenítsék meg. Ő már teljesen elfogadta, hogy ez a jövő és hogy az arcát a halálát követően is láthatják a nézők, illetve a hangját is hallhatják.
Nem Tom Hanks lenne a legelső, akit a halála után filmvásznon jeleníthetnek meg, mivel a Magic City Films adott hírt arról, hogy egy vietnami háborúról szóló filmet akar készíteni, melynek főszereplője James Dean lenne, aki 1955-ben elhunyt. A család támogatja a projektet, így már csak azt fedi homály, mikor valósul meg az ötlet.
Barry Watson a Hetedik mennyország jóképű színésze volt – 50 éves korára így változott meg
(Via Blikk.hu)
Article Tags: featured · James Dean · mesterséges intelligencia · Tom Hanks · Tom Hanks halála