FILMEZZUNK.HU
Denzel Washington 15 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

Denzel Washington 15 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

4649

11. A Védelmező (The Equalizer, 2014)

Robert McCall (Denzel Washington) évekkel ezelőtt visszavonult. Azelőtt kommandósként szolgált, de leszerelt, megrendezte a halálát, és új, nyugodtabb életet kezdett. Egy szörnyű bűncselekmény azonban felébreszti benne szunnyadó természetét. Robert egy fiatal lány megmentésére indul, akit orosz maffiózók raboltak el. A kegyetlen bosszúhadjárat nem csupán a megtorlásról szól, hanem arról is, hogy a törvény néha kevés az ártatlanok védelmezésére, és alkalmasint a hősök kénytelenek áthágni azt a törvényt, amit védelmeznek.

Denzel Washington a forgatás előtt kényszerbetegekkel konzultált, hogy jobban bele tudja magát élni a szerepébe. A filmet a Védelmező (1985) című filmsorozat alapján készítették.

10. Kinek a papné (The Preacher’s Wife, 1996)

Dudley (Denzel Washington) egy földre szállt angyal, de tényleg. Azért érkezik, hogy rendbe szedje a szomorú sorsú egyházkerület és lelkészének életét. A pap ugyanis csak a gyülekezettel foglalkozik, feleségével cseppet sem. Persze a hívők rá is szorulnak pásztoruk segítségére, hiszen mi más is lehetne támaszuk a bajban, ha nem a hit.

Kinek a papné (The Preacher's Wife, 1996)

Denzel Washington eredetileg Julia Robertset akarta Julia Biggs szerepére. Később meggondolta magát és belátta, hogy Whitney Houston jobb lenne a szerepre, felajánlotta neki azt, aki azonban visszautasította. Ezek után Washington még egy évig győzködte Houstont, aki végül beadta a derekát.

9. Éli könyve (The Book of Eli, 2010)

Egy posztapokaliptikus világban járunk. 30 évvel ezelőtt nukleáris katasztrófa történt, mely miatt minden megváltozott. A nap égető, ha nem hord az ember szemüveget, könnyen megvakulhat. Az utakon lerobbant, holtestekkel teli autók állnak, illetve fosztogatók leselkednek a vándorokra. Az ivóvíz kincs. Ebben a világban Éli (Denzel Washington) egy olyan dolgot próbál áthurcolni Amerikán, amelyen az emberiség sorsa múlhat, egy könyvet, melyet mindenáron meg kell védenie. Sajnos úgy néz ki, hogy vannak, akik mindent feltesznek annak érdekében, hogy ezt megszerezzék.

Denzel Washington minden jelenetét kaszkadőr segítsége nélkül vette fel és Bruce Lee tanítványa, Dan Inosanto készítette fel. Denzel mintegy 25 kilót fogyott a szerep kedvéért.

8. Hurrikán (The Hurricane, 1999)

Rubin „Hurrikán” Carter (Denzel Washington) a legígéretesebb középsúlyú bokszoló, aki már a zsebében érzi a bajnoki címet. Egy nap azonban a sors boldogsága útjába áll. Egy New Jersey-ben történt hármas gyilkosság elkövetésével vádolják. Bár a férfi tudja, hogy ártatlan, hamis bizonyítékok alapján mégis sikerül elítélni és bebörtönözni őt. A bezárva töltött évek során elfelejti korábbi harci szellemét, mígnem egy rajongója mozgalmat indít kiszabadításáért.

Hurrikán (The Hurricane, 1999)

Rubin ‘Hurricane’ Carter a valóságban majdnem 20 kg-val könnyebb, mint Denzel Washington. Míg Carter középsúlyú bokszoló, addig Washington nehézsúlyúnak számít. Denzel több mint egy évig edzett a szerepre. Washington zseniális alakításáért kiérdemelte a Golden Globe-díjat a legjobb drámai színésznek járó kategóriában, míg Oscarra „csak” jelölték.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·