A Terminál című film hátterében valójában ez a megható történet áll
Steven Spielberg “Terminál” című filmje, melyben Tom Hanks egy férfit alakít, aki csaknem két évtizedig egy repülőtéren éli az életét, egy igaz történeten alapul. A filmet, 2022. november 12-én elhunyt Mehran Karimi Nassari ihlette, aki 18 éven keresztül a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren rekedve élte az életét. Ha 1988. augusztus és 2006. júliusa között áthaladtál az 1-es terminálon, akkor bizony nagy valószínűséggel láttad is Mehrant.
Nasserit az 1970-es években kiutasították Iránból, és a férfi egy ideig Belgiumban élt, ahol menekült státuszt kapott. Ám 5 év után úgy döntött Nagy-Britanniába utazik. Amikor Belgiumból Angliába indult, és felszállt a repülőre, ezzel az önként vállalt cselekedettel megszűnt a menekült státusza. És, ha ez még nem lett volna elég, ellopták a pénztárcáját az összes iratával együtt. Így tehát az a fura helyzet alakult ki, hogy Belgiumba nem utazhatott vissza, Angliába nem mehetett papírok nélkül, Franciaországban nem maradhatott, tehát, csak a senki földjét, vagyis a Charles de Gaulle repülőtér 1-es terminálját választhatta.
Pénz és iratok nélkül sehová sem mehetett, egyik országba sem léphetett be. Egy alkalommal megtörtént, hogy a belga hatóságok úgy döntöttek, hogy hajlandóak neki új papírokat kiállítani, azonban nem léphetett be az országba, hogy elvegye azokat. Így történt, hogy 18 éven keresztül, míg az ügye rendeződött, gyakorlatilag a repülőtéren élt.
Évekig azzal töltötte a napjait, hogy olvasgatott, közgazdasági ismereteit bővítette, illetve naplót írt, amit később ki is adtak. Mivel franciául nem tudott, elég nehezen boldogult a “befogadó” országban, viszont idővel annyira megértette a nyelvet, hogy repülőtéri poggyászhordóként dolgozott. Összebarátkozott a reptéri alkalmazottakkal, akik rendszeresen ételt és újságot hoztak neki. Mivel története gyakran szerepelt a nemzetközi híradások listáján, idővel Christian Bourguet emberjogi ügyvéd felvállalta, hogy képviseli, és kiáll a jogaiért. Több, mint 10 évig dolgozott az ügyön, míg végül 1999-ben sikerült rábeszélnie a belga hatóságokat, hogy új dokumentumokat állítsanak ki Nasserinek, így Franciaországban kapott menedékjogot.
A férfi amikor megkapta az iratokat, visszautasította őket, mert azt gondolta, hamisak, és nem írta alá, úgy döntött inkább a repülőtéren marad. Ekkor derült ki, hogy Nasseri az évtizedes küzdelem során bizony elveszítette az eszét. Betegsége annyira súlyosbodott, hogy 2006-ban a repülőtérről kórházba szállították, majd mikor annyira javult az egészségi állapota az új iratokkal egy párizsi menekült házban élte tovább az életét, egészen haláláig.
Tom Hanks és felesége az Istenbe vetett hitükről és az ima erejéről vallottak
(Via Filantropikum.com)
Article Tags: featured · Mehran Karimi Nassari · Terminál · Tom Hanks