Tudta? A Sikolynak eredetileg teljesen más címet szántak a készítők
A kilencvenes évek talán egyik legfordulatosabb horrorfilmje, a Sikoly a mai napig igazán vérfagyasztó hatást képes elérni a legelszántabb rajongóknál is. Wes Craven alkotásáról talán nehéz kicsit úgy beszélni, hogy az ember ne lőjön le néhány kulcsfontosságú mozzanatot a cselekményből, éppen ezért összeszedtünk néhány olyan érdekességet a filmmel kapcsolatban, amelyekről ritkábban esik szó.
A Sikoly talán egyike azon kevés horrorfilmeknek, amely nem csupán több folytatást, de a róla készült paródiafilmből is egy egész franchise készült. A Horrorra akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson ma már épp annyira kultikusnak számít, mint a film által annak idején teljesen kiforgatott Sikoly. A forgatókönyvíró, Kevin Williamson eredetileg azonban teljesen más címet szánt a horror klasszikusnak. Az angolul Screamként mozikba került filmnek Williamson egész egyszerűen csak a Scary Movie címet szánta. A produkció még akkor is az eredeti címet viselte, amikor a Dimension Pictures megvásárolta a forgatókönyvet és elkezdte a gyártást, hiszen mi sem lett volna kifejezőbb egy olyan film számára, amelyben tinédzsereket ér utol a halál a lehető legszörnyűbb formában.
A Weinsten fivérek azonban valahogy nem találták elég ütősnek mindezt. Azt szerették volna, ha cím csakugyan tükrözi a történet szatirikus és egyben misztikus hangulatát. A fáma szerint Bob és Harvey Weinstein épp Michael Jackson Scream című dalát hallgatta az autójukban, amikor hirtelen beugrott, hogy a legendás Jackson szám címe tökéletes lenne a filmnek is. Hogy később mennyire lélegezhettek fel a Scary Movie készítői, arról már nem szólnak a legendák, mindenesetre ritkán fordul elő, hogy mind egy nagyhatású alkotás és annak paródiája ennyire erősen képes egymás kultuszát alátámasztani.
Már 15 éve, hogy elhunyt Michael Jackson – 25 éves lánya így néz ki napjainkban
(Via mafab.hu)
Article Tags: featured · Sikoly