FILMEZZUNK.HU
A 18 legsármosabb színész, akikről nem is tudtad, hogy zsidó származásúak

A 18 legsármosabb színész, akikről nem is tudtad, hogy zsidó származásúak

16246

Színészek, akikről nem is tudtad, hogy zsidó származásúak

Mindannyiunknak megvannak a maga kedvenc színészei, akik bármilyen okból, legyen az tehetség, szimpátia vagy egyéb kategória, közel állnak a szívünkhöz. Bár ma már szerencsére nem tesznek köztünk különbséget származásunk miatt, de vannak olyan sármos színészek, akikről nem is gondoltad volna, hogy származásuk alapján zsidók. Most nézzünk meg 18 híres színészt, akikről nem biztos, hogy tudtad milyen származású.

1. Adam Sandler

Tudtad, hogy Adam Sandler is majdnem tagja lett a Bosszúállók csapatának?

1966-ban született Brooklyban, amerikai zsidó családban.Végzettségét tekintve bölcsész. 2003-ban nősült meg, felesége Jackie, aki érdekességképpen szinte mindig feltűnik pár percre a filmjeiben, persze a gyerekeivel együtt.Életéről viszonylag keveset tudunk, elzártan próbál élni a média elől. Szereti kihangsúlyozni a filmjeiben zsidó identitását, és annak fontosságát.

2. Adrien Brody

10 világsztár, akikben magyar vér csörgedezik

New Yorkban született 1973-ban. Sylvia Plachy fotóriporter  és Elliott Brody történész és festő fiaként. Brody apja lengyel zsidó származású, míg édesanyja katolikus családban nőtt fel Magyarországon, ám magyar arisztokrata apa lányaként és cseh zsidó anyai felmenőkkel rendelkezik.

3. Andrew Garfield

Andrew Garfield nem tartja kizártnak, hogy férfiakkal kerüljön romantikus kapcsolatba

Andrew Russell Garfield Los Angelesben született, édesanyja brit, édesapja amerikai származású. Középosztálybeli zsidó családban nevelkedett. A karrierjét Nagy-Britanniában kezdte színpadi színészként és tv produkciókban. Legfőbb szerepe a Pókemberben volt, melyben a főhőst, Peter Parkert alakította.

4. Ben Stiller

Ben Stiller 10 legjobb filmje, amit mindenképpen látnod kell

1965-ben New Yorkban látta meg a napvilágot. Apja a híres komikus, Jerry Stiller, kinek zsidó szülei Lengyelországból és Galíciából vándoroltak az Államokba. Anyja Anne Meara aki ír katolikus háttérrel jött, ám férje miatt betért a zsidó vallásba.Szinte minden adatbázison fontosnak tartja, hogy feltüntessék, hogy ő ünnepli a karácsonyt és a hanukát is, és persze büszkén vállalja, hogy volt bár micvája.Önmagát, félig zsidó-félig kereszténynek vallja.

5. Christoph Waltz

10 érdekesség Christoph Waltz, kétszeres Oscar-díjas színészről

1956-ban született Bécsben, Johannes Waltz és Elisabeth Urbancic gyermekeként. Zsidó családban nőtt fel. Nagyszülei színészek voltak, Waltz maga is színjátszást tanult a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban, valamint a New yorki “Lee Strasberg Theatre and Film Institute”-ban.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · ·