A legjobb Netflixes akciómozik
Nagy vehemenciával kezdtem neki eme összeállításnak, mert úgy emlékeztem, hogy az egyik legnagyobb otthoni mozifilmszolgáltató minőségibb termékekkel büszkélkedhet! A Netflix-akciófilmek kosarában a felhozatal lehetne erősebb is, bár keménységből jelesre vizsgázott. Amúgy visszagondolva az akciófilmek történetére, összehasonlítva a mostani Netflixesekkel, érdekes dolgokat véltem felfedezni: ötven évvel ezelőtt sok más műfajba épült bele az akcióelem, nem volt éles elkülönülés. A rendőrfilmekben (Piszkos Harry), a horror-thrillerben (Cápa), sci-fi-ben (Star Wars), krimikben (A sakál napja) volt tetten érhető.
A 80-as években, amikor Chuck Norris kiírtotta fél Vietnámot (Ütközetben eltűnt), nem számított más, csak a hullahegyek, és akkora ember volt anno (is) ?, hogy nem hordott karórát, hisz Ő mondta meg, mennyi a pontos idő. Swarzi és Sly kb. másfél évtizedig, a 90-es évek közepéig a tesztoszteronal fűtött izommozit preferálták (Commando, Predator, Végképp eltörölni, Rambo, Cobra, Dredd bíró…), tőlük zengtek a filmszínházak. Ezzel együtt a 80-as évek közepétől beköszöntött a buddy cop filmek fénykora (48 óra, Beverly hills-I zsaru, Tango & Cash, Halálos fegyver, Bad Boys, Csúcsformában…).
Az évtized végétől, és a 90-es években a hétköznapi hős lett az új irány. E frissesség vitte sikerre Bruce Willist a Die Hard-dal , és ezzel együtt a 2000-es évektől kezdve 3 nyomtávban halad az akciófilmek felhozatala. Az első a látványorientált filmek csoportja: Mátrix, Transformers, Marvel-DC képregényfilmek, ahol a stúdiók a technikai fejlettség miatt már döntő szerepet tudtak szánni a CGI-trükköknek, így a szereplőkre már kevésbé kellett figyelni, hisz a látvány vitte storyban érthetően hátrébb sorolódtak. Bár a Nolan-trilógiát nem ebbe, inkább a következő csoportba helyezném, mely a klasszikusabb akciófilmek jegyeit képviseli, és jobban kiemelkedő a főszereplő(k) játéka, a rendező kézjegye (Craig-féle 007, John Wick, Védelmező, Mission-filmek, Bourne-filmek, Elrabolva…stb.), de a női szerepekkel is kellet már számolni (Tomb Raider, Kill Bill, Lucy, Atomszőke, Sicario… ). Személy szerint én ebben a csoportban érzem a legjobban magam, hisz keresem azt a realisztikussággal kombinált egyediséget, vagy az újdonsággal próbálkozó mozikat, melyben ilyenfajta igyekezetet vélek felfedezni. Ha a szárazon teletömött lövöldözésen és bunyókon alapszik a film tartalma, és másban érezhetően hiányt szenved (dialógusok, történet vagy a jó alakítás és rendezői munka), nem tudok tökéletesen szórakozni a látottakon.
Kiemelném Stallone-t, aki a fiatalkori énjén túlépve képes volt egy olyan megújulásra – a korral haladva – (John Rambo, Rocky Balboa, Creed, Expendables), hogy nem veszítette el csillagát, és még szép korában is megtalálta az új lehetőségeket e műfajban. Végül ne feledkezzünk meg a kifejezetten ebből a zsánerből élőkből sem – harmadik csoport -, kiknek más lehetőséget a testfelépítésük miatt sem nyújt igazán a szakma, és így ebben tudnak a legjobban kiteljesedni, és manapság őket hívjuk akciósztároknak (Dwayne Johnson, Vin Diesel, Jason Statham, Chris Hemsworth). A mostani időkben, amikor jobban rá vagyunk utalva a szolgáltató kínálatára, arra tökéletesen megfelelő lesz a következő válogatásom érdemi része, hogy melyiket válasszuk, ha a műfaj nagy rajongói vagyunk. Keménységben és akcióban nincs hiány, sajnálatos, hogy az igényes előadás most szűkösen lett kimérve…
(1) CLOSE – 2019; Értékelés: 10/6
A Vicky Jewson tollából íródott és rendezett Close főszereplője nem is lenne rossz választás, hisz ha egy kőkemény amazonra van szükségünk, talán a legjobb választás Noomi Rapace. A svéd Tetovált lány trilógiából ismertséget szerzett Noomi már számtalanszor bizonyította rátermettségét e műfajban (Bosszútól fűtve, Hét nővér, Élesítve), azonban a női Jason Bourne-féle Close nem mutat annyira jól a vásznon, mint a Bourne-filmek, hisz azzal a szükséges költségvetéssel nem rendelkezik a mozi, és ezzel a problémával még a tehetséges Rapace sem képes megbirkózni. Kétségtelen, hogy mindent megad egy ilyen filmnek, intenzíven teljesít, fizikailag is rendben vannak a látottak, ám nem tart ott, hogy – a felhozott és bemutatott klisék, melyeket jól adagol a direktor – meghaladja azt a szintet, mely kiemelkedne az átlagból.
(2) BRIGHT – 2017; Értékelés:10/7
A legkorábbi film az összes közül. A 2017 karácsonya előtt bemutatott Brighthoz nagy reményeket fűztem, hisz arra gondoltam, hogy elég reménykeltő az orkok, elfek és az emberek alternatív világába kalauzoló Bright ötlete. David Ayer rendező nagyon ért a zsaruk, illetve azok kollegiális kapcsolatának megjelenítéséhez (Utca Királyai, Éjszakai műszak, Szabotázs, Nehéz idők, Kiképzés), ezért is működik remekül a Smith-Edgerton-féle duó, azonban egy erősebb dialógus is elfért volna a forgatókönyvbe, mert a seb vérzése itt fedezhető fel elsősorban. Találékony fantáziával rendelkezik a mű, jó, hogy nem akart mindent megmagyarázni egy ilyen élethelyzetben, fantasztikus alapossággal kidolgozott lények a fantáziát kellően felborzolják. A macho és kemény fellépés, és a ropogó fegyverek a kézben jól állnak Smithnek, azonban a reális rendőrfilmek és a képregények kombinációjában megszületett Brightnak több kellett volna ahhoz, hogy komolyabban vegyük. Ennek ellenére készül a második etap.
(3) TYLER RAKE – A KIMENEKÍTÉS -2020 ; Értékelés: 10/8
A Bangladesben játszódó Extraction Chris karakterére épül, az Ő egyszemélyes mutatványa képes a különböző akcióelemek “bűvöletébe” kalauzolni bennünket, azonban a rideg és érzéketlen arca – melynek okával tisztában vagyunk –, és ezzel együttvéve belső világának tálalása oly sekélyes, ami fájó egy ilyen kimenekítésben, hisz a rendező, Sam Hargrave, kevés energiát fordít arra, hogy hősünket jobban megismerjük és megszeressük. Az érzelmi történetet előrevetítő pillanatok oly rövidek és papírvékonyak, hogy nem érzünk empátiát a főszereplő, Tyler Rake sorsa iránt. Mire kapunk egy kis időt, hogy a sebei gyógyulására fókuszáljunk, már a golyók újra repkednek is a fejünk felett. Dicséret illeti a kézi kamerás felvételek látványát, melyek lehetővé teszik, hogy még jobban beleéljük magunkat az adott szituációba. A Tyler Rake-féle Netflixes kaland kétségkívül eddig a legszínvonalasabb akciómozija a streaming szolgáltatónak, azonban e dicsérő szavakkal óvatosan bánjunk, hisz az eddigi hasonló felhozataluk csak az erősebb középmezőnyt gazdagították, tehát a mostani fejlődés csupán egy minőségi ugrást, és nem egy csúcsmozit jelent.
(4) TRIPLE FRONTIER (Határok mentén) – 2019; Értékelés: 10/7
Az összes jó hozzávalót belerakták, de azért nem működik tökéletesen mert kevés benne a szív, és a meglepő képi megvalósítás. A karakterek olyan papírvékonyak, hogy képtelenek vagyunk közelebb kerülni hozzájuk. Az a fajta story, amikor drukkolsz a jó fiúknak, holott ugyanolyan lopós-hazudós gyilkos az összes, mint akik a túloldalon vannak. A Triple Frontier a cselekvésre öszpontosít, ami való igaz, hogy izmos, de sajnos karcsú lett. A tartalmat nézve: gondosan megtervezett akcióba porszem kerül, és az idő lesz a csapattagok legnagyobb ellenfele. A csapat relatíve könnyen megszerzi a dél-amerikai régióban a hőn állított zsetont, azonban a pénztől való megszabadulás sokkal problematikusabbá válik, mint gondolták. A két részre osztható filmben az első órában a csapat összeverbuválása, és a munka elvégzése történik, a másodikban a kapzsiság és a túlélésért folytatott harc kényes és drámai jelenetei váltakoznak, több-kevesebb sikerrel. Személy szerint inkább a Triple Frontier folytatását készíteném el, mint a Bright 2-őt.
Article Tags: 6 Underground · akció · akciófilm · akciómozik · Bright · Close · featured · Határok mentén · Point Blank · Shaft · Spenser az igazság nyomában · Tyler Rake: A kimenekítés
