FILMEZZUNK.HU
Robert Downey Jr. benne lenne a Trópusi vihar folytatásában!

Robert Downey Jr. benne lenne a Trópusi vihar folytatásában!

1985

Robert Downey Jr. benne lenne a Trópusi vihar folytatásában!

2008-ban két filmjét is bemutatták Robert Downey Jr-nak, és mindkettő mérföldkővé vált a karrierjében. A Trópusi vihar instant klasszikus lett a vígjátékok rajongói körében, a Vasember pedig elindította az MCU-t, és szupersztár státuszba emelte a korábbi években botrányai miatt hírhedtté vált színészt. Eredetileg egyébként Tom Cruise neve is felmerült Vasember szerepe kapcsán, de végül Downey Jr. lett a befutó, a két színész viszont éppen a Trópusi viharban dolgozott együtt, amihez Cruise szeretne folytatást is.

Trópusi vihar 2008

Ennek a lehetőségéről kérdezték a színészt a Maxra készült nem szkriptelt sorozata, a Downey’s Dream Cars díszbemutatóján, illetve afelől is érdeklődött az Extra TV riportere, hogy tényleg vége-e Vasember mozis történetének. A Trópusi vihar folytatását firtató első kérdésre Downey Jr. ezt válaszolta:

„Annyit mondhatok, hogy Tom Cruise és én nem dolgoztunk együtt [azóta]. Szóval ez egyfajta igen. A címet majd később kitaláljuk”.

Ami a Trópusi vihar 2-t illeti, Downey Jr. válasza arra utal, hogy tényleg beszéltek Tom Cruise-zal róla, de ehhez persze be kell vegyék a buliba Ben Stillert, hiszen ő írta és rendezte a vígjátékot. De az óvatos és tömör válasz alapján az is lehet, hogy valami más projekten ügyködnek majd együtt Cruise-zal, aki alaposan elmaszkírozva játszotta el a táncos lábú Les Grossmant a háborús komédiában, és aki állítólag a Top Gun: Maverick kirobbanó sikere után kezdett el komolyabban foglalkozni a Trópusi vihar 2. ötletével.

Egy meleg férfi pornósztár bevallotta, hogy afférja volt Tom Cruise-al

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · ·