FILMEZZUNK.HU
A Halálos fegyver két sztárja így néz ki most, 35 évvel a film után

A Halálos fegyver két sztárja így néz ki most, 37 évvel a film után

30673

A Halálos fegyver két sztárja így néz ki most, 37 évvel a film után

1987-ben mutatták be a mozik Richard Donner feszült helyzetekben és humoros pillanatokban bővelkedő akcióvígjátékát, a Halálos fegyvert. A Martin Riggs és Roger Murtaugh nyomozók eszelős kalandjait elmesélő film óriási siker volt világszerte – a 15 millió dollárból forgatott mozi 120 millió dolláros bevételt ért el.

Mel Gibson

Martin Riggs bőrébe Mel Gibson bújt, aki remekül játszotta el a felesége halála után öngyilkossági gondolatokkal viaskodó nyomozót. Mel Gibson 2024 elején ünnepelte 68. születésnapját, és karrierjét majdnem tönkretette 2006-os részegen elkövetett botránya. Azóta abbahagyta az ivást, és 2016-ban színészként és rendezőként is nagy sikerrel tért vissza. A fegyvertelen katona című háborús filmje óriási kritikai sikert ért el, de Az utolsó emberig című filmben nyújtott alakítását is sokan szerették. Most éppenséggel a nagy sikerű Passió folytatásán kezdett el dolgozni.

Danny Glover

Danny Glover keltette életre Martin Riggs társát, Roger Murtaugh veterán nyomozót. A 78 éves amerikai színész azóta mintegy kétszáz filmben és sorozatban szerepelt, és négy Emmy-díjra jelölték. Az ezredfordulót követő években kevesebb komoly szerepet kapott, de emlékezetes alakított a Vakságban, az Orvlövészben vagy a Nagyfater elszabadul című komédiában.

A Halálos fegyver két sztárja így néz ki most, 35 évvel a film után

A Herkules szívtiprója ma már felismerhetetlen – Friss fotókon a 66 éves Kevin Sorbo

(Via Femina.hu)


Article Tags: · · ·