FILMEZZUNK.HU
Kathy Bates elárulta, hogy mennyire megviselte a Tortúra című horrorfilm forgatása

Kathy Bates elárulta, hogy mennyire megviselte a Tortúra című horrorfilm forgatása

12521

Kathy Bates elárulta, hogy mennyire megviselte a Tortúra című horrorfilm forgatása

A horror történetek koronázatlan királyának, Stephen King 1987-ben megjelent azonos című regényének filmes adaptációjára bizony nem kellett sokat várniuk a rajongóknak annak idején. Rob Reiner rendezésében a Tortúra az egyik legemlékezetesebb King filmadaptációja lett 1990-ben, az egyik főszerepet alakító Kathy Bates pedig ugyanebben az évben egy Oscar- és egy Golden Globe-díjat is hazavihetett teljesítményéért.

Kathy Bates elárulta, hogy mennyire megviselte a Tortúra című horrorfilm forgatása

Ritkán esik azonban szó arról, hogy mind a könyv, mind pedig a film mennyire megviselte a szerzőt és a színészeket egyaránt. Stephen King egy időben súlyos kábítószer problémákkal küzdött, amelyről az író csak sokkal később tudott őszintén beszélni. King a The Paris Review irodalmi magazinnak adott interjúban elárulta, hogy a Tortúra szinte kulcsszerepet játszik életművében, hiszen a történet fő gonosza, Annie Wilkes karaktere számára metaforikus jelentőséggel bír, amely egyenesen a kábítószerekre utal.

A történet szerint Paul Sheldon, az elismert és népszerű író váratlanul autóbalesetet szenved. A férfi segítségére egy nő érkezik, Annie, aki saját házába viszi, szakképzett ápolóként pedig sikerül megmentenie Paul életét. Ahogy a férfi újra erőre kap, úgy kénytelen szembesülni azzal, hogy egyúttal a nő fogja, aki ráadásul egyben nagy rajongója is. Annie-t azonban nem a puszta jóakarat vezérli, hiszen valójában bosszút akar állni az írón, aki egyik korábbi művében megölte kedvenc karakterét, Misery Chastaint.

Annie Wilkes (Tortúra, 1990) - Kathy Bates

A film jócskán bővelkedik a brutálisabbnál brutálisabb jelenetekben, amelyek felvételei igencsak megtépázták a főszereplőket alakító színészek idegzeteit. Kathy Bates kis híján szinte teljesen összeomlott a forgatások során. Noha Annie szerepére korábban Bette Midler is esélyes volt, a színésznő túlságosan erőszakosnak találta a karaktert, így nem vállalta azt. Paul Sheldont alakító James Caan pedig őszintén mesélt arról, hogy Bates többször sírva fakadt a munkálatok során, a forgatások végére pedig szinte teljesen magába fordult a színésznő. Persze Caan számára sem volt éppenséggel leányálom a Tortúra elkészítése, a színész a jelenetek többségében ágyhoz kötözve látható, a valóságban azonban a forgatási szünetekben sem kelhetett fel, mivel a rendező ezzel akarta jobban átélhetővé tenni a szerepet.

A film mára szinte klasszikusnak mondható, a regényből pedig színdarab is készült, amelyet 2012-ben mutattak be Bruce Willis és Laurie Metcalf főszereplésében.

Kathy Bates 7 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·