FILMEZZUNK.HU
Demi Moore drámai vallomása: az iskolában erőszakoskodtak vele, az apja pedig öngyilkos lett

Demi Moore szomorú vallomása: az iskolában erőszakoskodtak vele, az apja pedig öngyilkos lett

3102

Demi Moore drámai vallomása: az iskolában erőszakoskodtak vele, az apja pedig öngyilkos lett

Demi Moore-nak sajnos nem volt egyszerű gyermekkora. Még meg sem született, amikor apja elhagyta édesanyját. Mindössze három hónapos korában anyja ismét megházasodott, új férje viszont folyton munkahelyek között ingázott, és a szerencsejátéknak sem tudott nemet mondani. Emiatt állandóan költöztek, majd a szülők rászoktak az alkoholra.

Demi Moore

Gyerekkorában Demi Moore-nak ráadásul az iskolai bullyinggal is meg kellett küzdenie, ugyanis kancsal volt, és mindig nagy szemüveget kellett viselnie, amiért iskolatársai folyton gúnyolták. Szerencsére anyukája össze tudott spórolni pénzt a műtétre, és ez a probléma megoldódott. Miután megszületett öccse, megszökött otthonról, majd pár évre rá mostohaapja megölte magát.

17 évesen szeretett bele a híres rocksztárba, Freddy Moore-ba, aki két gyermekét és feleségét hagyta el a színésznő miatt. Összeházasodtak, és ő segített abban, hogy sztár lehessen belőle. Édesanyja egyébként egész életében alkoholfüggőséggel küzdött, többször is letartóztatták, majd végül rákban hunyt el…

Demi Moore-ral évekig nem álltak szóba a lányai: ez a szívszorító dolog volt a hátterében

(Via Joy.hu)


Article Tags: ·