Ritkán látott képek a fiatal Terence Hillről és Bud Spencerről
Mindenki ismeri Bud Spencert, a híres színészt, aki rendre előbb ütött, mint kérdezett. Pofonjainál csak a szíve volt nagyobb, így sokunknak örökre nagy kedvence marad a hatalmas termetű olasz színész. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy mielőtt színész lett volna Bud Spencer néven, élt Brazíliában és megjárta az olimpiát is.
A család 1947-ben költözött ki Brazíliába, ekkor még messze nem Bud Spencer néven, hanem Carloként ismerték. Mindössze 18 éves volt, ezért a költözés miatt félbe is kellett szakítania tanulmányait.
Az úszást 1948-ban kezdte, olasz bajnok lett mellúszásban, majd 1950-ben a 100 méteres gyorsúszást nyerte meg egy perc alatti idővel. Ez akkor kiemelkedőnek számított.
Két olimpián is megfordult, 1956-ban azonban visszavonult. Elvégezte a jogot, de nem akart ügyvédként dolgozni, ezért Venezuelába utazott, és építkezéseken dolgozott.
Terence Hill sem mindig ezen a néven szerepelt. Eredeti neve Mario Ginotti, ő is szerette az úszást, egy klubba is jártak Spencerrel, de a 10 év korkülönbség miatt egyelőre nem ismerték meg egymást túlságosan. Mario Ginotti 1951-től kezdve szerepelt filmekben, eleinte saját nevén, majd Amerikában az Isten megbocsájt én nem forgatásakor választotta egy listából a Terence Hill nevet, anyja kezdőbetűi miatt.
Érdekesség, hogy gyerekként is foglalkozott színészettel, amit ez a ritkaságszámba menő videó is bizonyít:
Ők az Oscar történelem legfiatalabb díjazottjai
(Via SzeretlekMagyarország)
Article Tags: Bud Spencer · featured · Terence Hill