FILMEZZUNK.HU
A pornófilmek betiltása mellett lobbizik az egykori pornósztár - Lana Rhoades

A pornófilmek betiltása mellett lobbizik az egykori pornósztár

5148

A pornófilmek betiltása mellett lobbizik az egykori pornósztár

A volt pornósztár, Lana Rhoades felemelte a hangját az felnőttfilmek iparága ellen, szerinte egyenesen be kellene tiltani azt. Lana Rhoades, azaz Amara Maple 2016 és 2017 között nyolc hónapon keresztül dolgozott a szakmában, ez idő alatt pedig közel 250 filmben szerepelt. A The Skinny Confidential Him & Her podcast legutóbbi adásában Rhoades viszont elmondta, hogy a mai napig még mindig megsebezve érzi magát a történtek miatt.

A pornófilmek betiltása mellett lobbizik az egykori pornósztár - Lana Rhoades

“Egyszerűen nem hiszem, hogy ez bárkinek is jót tenne. Illegálissá kellene tenniük”

– jegyezte meg Rhoades, majd hozzátette, hogy 19 éves volt, amikor elvállalta az első korhatáros szerepét. Az illinois-i születésű lány elmondta, hogy azután csábította a pornóipar, hogy elvarázsolta Hugh Hefner barátnőinek elbűvölő élete A Playboy villa lányai című sorozatban.

“Néztem a műsort, és úgy éreztem… az ő életük olyan elbűvölőnek tűnik az enyémhez képest”

– jegyezte meg Rhoades. Rhoades egyébként korábban pincérnőként, majd sztriptíztáncosnőként dolgozott, mielőtt Los Angelesbe költözött, ezt követően pedig közel 345 milliós nézettségét generált az egyik legnépszerűbb pornósite-on.

“Olyan, mint a cirkuszi mutatványok. Előadóművészként, amikor ezt csináltam, az volt a dolgom, hogy milyen arcot vágjak, milyen hangot adjak ki”

– tette hozzá Rhoades, majd azt is hangsúlyozta, hogy a szakmát gyakorlatilag ellepte drog- és alkoholfogyasztás. A podcast során a sztár továbbá elárulta, hogy mindig is „eléggé aszexuális” volt, és elmondta, hogy a pornóipar nem segítette a nemi vágyát. Rhoades egyébként közel 16 millió követővel rendelkezik az Instagramon, jelenleg pedig modellként és divattervezőként dolgozik.

Holly Madison kitálalt: akarata ellenére kényszerítették szexre Hugh Hefner villájában

(Via mafab.hu)


Article Tags: · · · ·