FILMEZZUNK.HU
Dolph Lundgren már 64 éves: szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

Dolph Lundgren már 66 éves: még mindig szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

13586

Dolph Lundgren már 66 éves: még mindig szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

A 66 éves Dolph Lundgren semmi sem vesztett a sármjából. A svéd származású Lundgren nevét akkor ismerte meg a világ, amikor elvállalta a Rocky negyedik részének egyik fontos szerepét. Ő alakította a szovjet ökölvívót, Ivan Dragot, akivel végül a Stallone által megformált Rocky Balboa is megmérkőzött.

Dolph Lundgren már 64 éves: szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

Amikor megjelent a mozi, Lundgren 28 esztendős volt. Nem ez volt az első szerepe, ugyanebben az évben jött ki a Halálvágta című James Bond-film, amiben Venzt alakította. Mielőtt a színészkedésbe belevágta volna a fejszéjét, a karate területén ért el szép eredményeket. 1980-ban és 1981-ben nyert az Európa-bajnokságon, majd egy nehézsúlyú versenysorozatot Ausztráliában. A szívtipró színész 1957. november 3-án, Stockholmban látta meg a napvilágot. Az akciósztár a ’80-as és a ’90-es években sok nő szívét megdobogtatta, sármosságából nem veszített semmit, 66 évesen is szívdöglesztően fest.

Dolph Lundgren már 64 éves: szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

A fotón kisebbik gyerekével látható

Miután bemutatták a Rocky negyedik részét, egyre felkapottabb lett, olyan akciófilmekben szerepelt, mint a He-Man – A világ ura, a Vörös skorpió, a Könyörtelen hajsza vagy a Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye. Napjainkban is foglalkoztatott akciósztár, a rajongók láthatták őt Sylvester Stallone oldalán a The Expendables – A feláldozhatók mind a három részében, illetve a Creed 2-ben is.

Dolph Lundgren már 64 éves: szívdöglesztően fest a Rocky sztárja

Ami a magánéletét illeti, 1994-ben vette el Anette Qviberget, aki két lánnyal ajándékozta meg: Ida 1996-ban, Greta 2001-ben született meg. Anette-tel végül megromlott a viszonyuk, 2011-ben váltak el egymástól.

Nem hiszünk a szemünknek! Csúcsbombázóvá fogyott a 100 kilós színésznő

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·