FILMEZZUNK.HU
Meglepő dologra derült fény Jennifer Annitson és Brad Pitt intim kapcsolatáról

Meglepő dologra derült fény Jennifer Annitson és Brad Pitt házaséletéről

19012

Meglepő dologra derült fény Jennifer Annitson és Brad Pitt házaséletéről

Meglepő dologra derült fény nemrég Jennifer Annitson és Brad Pitt kapcsolatáról. Mint kiderült, a színésznő nem adta könnyen magát a sármos színésznek, akinek hónapokat kellett várnia az első együttlétre.

Meglepő dologra derült fény Jennifer Annitson és Brad Pitt intim kapcsolatáról

Jennifer Aniston és Brad Pitt igazi álompárnak számítottak Hollywoodban, nagyon sok embert ledöbbentett, amikor 2005-ben eldöntötték, hogy elválnak és külön folytatják tovább. A két tehetséges színész 1998-ban ismerkedett meg egymással, a szerelem pedig akkora volt, hogy az első találkozás után öt hónappal Pitt meg is kérte Aniston kezét. Amiről azonban eddig senki sem tudott, hogy a színész úgy kérte meg szíve választottja kezét, hogy még nem tudta, hogyan fognak működni a hálószobában, sőt, utána még hónapokig csak ábrándozott róla, ugyanis Jennifer kilenc hónap után adta be először a derekát és feküdt le a szívtipróval.

A pár végül öt évig élt boldog házasságban, Pitt döntött a válás mellett, miután a Mr. és Mrs. Smith forgatásán beleszeretett Angelina Jolie-ba. Végül 2019-ben ők is szakítottak.

Kiderült, hogy Angelina Jolie milyen trükkel csalta el Jennifer Anistontól Brad Pittet

(Via Bama.hu)


Article Tags: · · ·