FILMEZZUNK.HU
Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

5350

Jon Favreau legjobb filmjei

Jon Favreau 1966. október 19-én született New Yorkban, Queensben. 1984-ben kezdett a Queens College-ban, de 1987-ben kimaradt az egyetemről. Ezután Chicagóba költözött, ahol humoristaként különböző színházakban lépett fel. Első filmszerepét 1993-ban kapta meg a Mindent a győzelemért című filmben Sean Astin mellett. Ebben a filmben ismerkedett meg Vince Vaughnnal, akivel azóta is barátok, és több közös filmjük is van. Az 58. születésnapját a napokban ünneplő színész, azóta számtalan filmben és sorozatban szerepelt, illetve nemcsak színész, hanem rendező, forgatókönyvíró és író is. Rendezései közé tartozik Elf, Zathura – Az űrfogócska, Cowboyok és űrlények, A séf, Az ifjú Sheldon, Az oroszlánkirály, vagy A dzsungel könyve 1.2. Több rendezésében ő maga is szerepel a filmjeiben.

2008-ban újabb kritikai és pénzügyi sikereket könyvelhetett el, amikor megrendezte a Vasember (Iron Man) című filmet – természetesen a trilógia mindhárom darabja az ő nevéhez fűződik (2010, 2013), aminek nemcsak rendezője, hanem szereplője is volt. Ugyani s Ő volt Vasember legjobb barátja, a morcos Happy Hogan. Ezenkívül exkluzív producere volt az összes Bosszúállók filmnek. 2000. november 24-én feleségül vette az orvos Joya Tillem-et. Három gyermekük született: Max (2001), Madeleine (2003), és Brighton Rose (2006). A fantasztikus színész-rendező a napokban fogja születésnapját ünnepelni, melynek alkalmából összegyűjtöttük Nektek Jon 14 legjobb filmjét kronológiai sorrendben:

1. Jóbarátok (1997)

A nagysikerű sorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal (három férfi és három nő) mindennapjait követi nyomon. A sorozat főszereplői Rachel Karen Green, az elkényeztetett „apuka-kislánya”; Monica Eustace Geller, a kényszeresen rend- és tisztaságmániás séf; Chandler Muriel Bing, a viccelődő okostojás, a szerelemben szerencsétlen irodakukac; Joseph ‘Joey’ Francis Tribbiani, a szexmániás, gyerekded színész; Ross Eustace Geller, az elvált, stréber paleontológus és Phoebe Buffay, a szórakozott hippi, masszőz, énekesnő és dalszövegíró.

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

2. Deep Impact (1998)

Virginia: Jenny és Leo az égboltot kémlelik. Felfedeznek valamit, amit egy Arizonai csillagvizsgálóban is megerősítenek. Egy üstököst, amit Leo családnevéről Beidermannak neveznek el. A felfedezés sokáig nem tudódik ki, míg egy nap a sajtó részéről Jenny Lerner meg nem neszeli a dolgot, és bejelentésre nem kényszeríti magát, az Egyesült Államok elnökét. Az üstökös ugyanis nagyon nagy veszélyt jelent a Földre és az egész emberiségre. A 7 mérföldes, 500 milliárd tonnás Beidermant még a világűrben kell megsemmisíteni, más lehetőség nincsen. A kormány E.L.E névre kereszteli a titkos programot, melynek során egy amerikai és orosz tudósokból álló legénység elindul a Messiás nevű űrhajón, hogy atomtölteteivel felrobbantsa az üstököst.

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

3. A cserecsapat (2000)

A Washington Sentinels megnyerhetné a bajnokságot, ha a játékosok nem sztrájkolnának magasabb fizetésért. Hogy a Sentinels mégis induljon és persze esélyes legyen a bajnokságon, Jimmy McGinty (Gene Hackman) a cserecsapatba régi, „kis szépséghibás” játékosait szerződteti. Az egyetlen igazi sportember az új csapatban Shane Falco (Keanu Reeves), míg a sebeslábú Clifford (Orlando Jones) egyedül csak a labdát képtelen elkapni. Az alkoholista Nigel (Rhys Ifans) a hagyományos európai focihoz szokott, Bateman (Jon Favreau), az egykori zsaru pedig dühkitöréseivel hat a pályán. Mindenannyiójuk közt azonban a „legprofibb” a szumó birkózó Fumiko (Ace Yonamine) és a feltételesen szabadlábon lévő Wilkinson (Michael Jace).

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

4. Daredevil, a fenegyerek (2003)

Az igazság néha vak, ám a bűnösnek nincs menekvés. Matt Murdock (Ben Affleck) gyerekkorában maradandó sérülést szerez egy balesetben. A megvakult Matt többi érzéke hihetetlenül élessé válik a baleset következtében, de ezt nem árulja el környezetének. Matt felnőttként sikeres ügyvédként szerez magának hírnevet. Amit nappal nem sikerül a tárgyalóteremben megoldani, azokkal a veszélyekkel éjszaka próbál dacolni. Ő Daredevil, a környék fenegyereke, a félelem nélküli vörös ruhás ember, aki rettegésben tartja a bűnözőket. Legfőbb ellenfele Kingpin (Michael Clarke Duncan), a New York-i alvilág ura és jobbkeze, illetve az életveszélyes Bullseye (Colin Farrell), akinek minden tárgy fegyverré válik a kezében.

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

5. Szakíts, ha bírsz (2006)

A romantikus komédiák végén a szerelmesek csókban forrnak össze és kéz a kézben, boldogan néznek a szép, közös jövő elé. Ám erről a jövőről vajmi kevés információnk van. Nézzük azonban Brooke és Gary esetét. Annak rendje módja szerint ismerkedtek meg egymással, majd jött a mindent elsöprő, nagy szerelem, végül az összeköltözés. Ám a régi mondáshoz hasonlóan, lakva ismerik meg egymást az emberek és ez bizony rózsásnak aligha mondható helyzetet eredményez. Valóságos háború veszi kezdetét a szembenálló felek között, melyből lassan az összes ismerős, barát, sőt idegen kiveszi a részét.

Jon Favreau 14 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·