FILMEZZUNK.HU
A Szerelmünk lapjai igaz története: ezt a megható és egyben tragikus történetet hasonlítják a filmhez

A Szerelmünk lapjai igaz története: ezt a megható és egyben tragikus történetet hasonlítják a filmhez

3910

A Szerelmünk lapjai igaz története: ezt a megható és egyben tragikus történetet hasonlítják a filmhez

Máire és Gerry Ryan mindössze egy nap különbséggel jött a világra, az Irish Mirror pedig azt írja, hogy gyermekkori barátok is voltak. Amikor évtizedekkel később betegek lettek, egy idősek otthonába is kerültek, s az utolsó éjjelükön, hogy tudják egymás kezét fogni, ágyaikat összetolták. A szerelmes pár a közelmúltban hunyt el Írország Kildare megyéjében, nyolcvanéves szerelmi történetüket pedig a Szerelmünk lapjai című filmhez hasonlítják.

A Szerelmünk lapjai sem szűkölködik sírós jelenet nélkül.

Gerry Ryan hadseregparancsok volt, felesége, Máire pedig egy népszerű tanár, illetve igazgató. A nőt nyugdíjba vonulását követően Alzheimer-kórral diagnosztizálták – pont, mint a megfilmesített regényben –, férje gondozta őt addig, amíg izületi gyulladás miatt már nem tudott járni. Így a házaspár együtt költözött be egy otthonba.

Az idősek otthonában dolgozók az RSVP Live-nak azt mondták, korábban sosem láttak ehhez hasonló szeretetet. Az egyik dolgozó elmondta, hogy Gerry annyira oda volt a feleségéért, hogy egész nap fogta a kezét, a régi időkről, a közös életükről mesélt neki, verseket is olvasott az idős nőnek, éjszaka pedig énekelt Máire-nak, azonban a párt elválasztották egymástól: Gerry beteg lett, és kórházba szállították. Az idősek otthonában dolgozók pedig arról számoltak be, hogy Máire szenvedett a férje nélkül: állapota rosszabb lett, nem evett, és állandóan Gerryt kereste.

12 érdekesség, amit nem hittél volna a Szerelmünk lapjai című filmről - Ryan Gosling

Gerryt végül visszaengedték az idősek otthonába enyhítő kezelésre. Azon az éjszakán, amikor Gerry elhunyt, arra kérte a dolgozókat, hogy toljanak össze két ágyat neki és a feleségének, mert szerette volna fogni a kezét, hiszen tudta: Máire a betegsége miatt hamarosan meghal, és saját állapota is rengeteget romlott. Az idős pár végül ugyanazon a reggelen hunyt el – a Szerelmünk lapjai c. történethez hasonlóan – körülbelül két óra különbséggel.

Tudta? Ryan Gosling végig improvizált a Szerelmünk lapjai egyik ikonikus jelenetében

(Via Blikk.hu)


Article Tags: ·