FILMEZZUNK.HU
10 év után kitálalt Katie Holmes: megdöbbentő, hogy miket mondott egykori férjéről, Tom Cruise-ról

10 év után kitálalt Katie Holmes: megdöbbentő, hogy miket mondott egykori férjéről, Tom Cruise-ról

9504

10 év után kitálalt Katie Holmes: megdöbbentő, hogy miket mondott egykori férjéről, Tom Cruise-ról

Katie Holmes és lánya késő este a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren lettek lefotózva. Bár nem tudni, hogy hova tartottak, az biztos, hogy a két nő nagyon hasonlít egymásra. A 45 éves színésznő és 18 éves lánya kényelmesen, melegítőben siettek a repülőgéphez.

Katie nemrégiben interjúban beszélt lányáról és arról, mennyire fontos számára, hogy megvédje őt. Ugyanakkor elmondta, hogy szerinte Tom Cruise jó apa.

„Ami igazán fontos számomra, és amit már nagyon korán észre vehettek, hogy nagyon szeretném megvédeni a lányomat. Tom is így van ezzel, ő egy hihetetlen ember, és nagyon hálás vagyok, hogy ő a gyermekem apja.”

Az elmúlt hónapokban azonban felmerült a hír, hogy Cruise nem vesz részt lánya életében, és több mint egy évtizede nem találkoztak egymással. Sőt, az édesapa nem ajándékozott semmit Suri-nak, és nem is küldött üzenetet.

„Suri már nem ismeri az apját, egy évtizede nem találkoztak. Nem kíváncsi a filmjeire, és nincs semmilyen szerepe az életében”

– árulta el egy bennfentes. Egy forrás szerint Tomnak nem lesz beleszólása abba, hogy Suri melyik egyetemre jár majd, de a válási megállapodás szerint a színész fogja fizetni lánya főiskolai tandíját és minden egyéb költségét, valamint havi 400 ezer dollárt fizet exfeleségének.

Megszakad a szív: ez volt Betty White utolsó szava

(via Femina.hu)


Article Tags: · ·