FILMEZZUNK.HU
Vin Diesel elárulta, hogy a Halálos iramban filmek egyik fő mozgatórugója a romantika

Vin Diesel elárulta, hogy a Halálos iramban filmek egyik fő mozgatórugója a romantika

1579

Vin Diesel elárulta, hogy a Halálos iramban filmek egyik fő mozgatórugója a romantika

Amikor a Halálos iramban-szériára gondolunk, nem a romantika az első dolog, ami eszünkbe jut, hanem az izomautók száguldása, a hatalmas összecsapások, és persze a család, aminek értékeiről a főhős, Dom Toretto sokat elmélkedik.

Vin Diesel elárulta, hogy a Halálos iramban filmek egyik fő mozgatórugója a romantika

A sorozat sztárja és producere, Vin Diesel a széria végének közeledtével arra szeretné felhívni a figyelmet, mennyire fontos szerepet játszott a romantika is 2001 óta az eddigi tíz részben. A Dom és Letty (Michelle Rodriguez) közötti gyengéd kapcsolatra gondol.

„Amikor az első film kijött, végigolvastam az összes kritikát róla, és mind kedvező volt.”

– mondja Diesel legújabb interjújában.

„Azt hiszem, a New York Times írta azt, hogy a Halálos iramban legnagyobb bűne, hogy nem foglalkozik eleget Dom és Letty kapcsolatával. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy majdnem negyedszázad múlva is benne leszünk ebben a történetben, és ezzel a leghosszabb love story hősei lehetünk.”

A Halálos iramban-széria a tizenegyedik epizóddal lezárul, legalábbis a mostani karakterek számára. A franchise valószínűleg folytatódik valamilyen formában, ez attól függ, milyen utakat hagy nyitva a hamarosan látható nagyszabású finálé.

Tudtad, hogy az Eufória női sztárja valójában férfi? Így nézett ki gyerekként Hunter Schafer

(UIP Hírek)


Article Tags: · · ·