FILMEZZUNK.HU
Petőfi Sándor után Arany János is megkapja a saját filmjét - Itt a Bolond Istók első előzetese!

Petőfi Sándor után Arany János is megkapja a saját filmjét – Itt a Bolond Istók első előzetese!

615

Petőfi Sándor után Arany János is megkapja a saját filmjét – Itt a Bolond Istók első előzetese!

A magyar filmgyártás újabb irodalmi óriást emel a vászonra: Petőfi Sándor után most Arany János életének egy kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb szakasza elevenedik meg a mozikban. A „Bolond Istók” című kosztümös, romantikus film október 3-tól lesz látható országszerte, és a reformkori Magyarországon játszódik. A történet középpontjában az alig 19 éves Arany János áll, aki 1836-ban vándorszínésznek állt – egy olyan időszak ez, amelyet a későbbi neves költő élete titkolt, szégyellt periódusaként tartott számon.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás főszerepében a frissen végzett Liber Ágoston látható, aki mellett olyan elismert színészek tűnnek fel, mint Gellért Dorottya, Jordán Adél és Hajdu Steve. A Filmsquad által gyártott és forgalmazott filmet Rohonyi Gábor rendezte, aki olyan sikeres alkotások után, mint a „Brazilok” és a „Szia, Életem!”, ezúttal Hegedűs Georgina társrendezővel és forgatókönyvíróval karöltve keltette életre Arany János ifjúkorának ezt a sorsfordító fél esztendejét. A „Bolond Istók” ígéretes előzetese már most felcsigázza a nézők érdeklődését, és várhatóan méltó folytatása lesz a hazai irodalmi nagyságok életét bemutató filmek sorának.

A Most vagy soha! túl van a 100 ezres nézettségen, de közben hatalmas a megosztottsága

(Via Blikk.hu)


Article Tags: · · · ·