FILMEZZUNK.HU
Scarlett Johansson rengeteg deepfake pornóvideóban szerepel, de szerinte teljesen értelmetlen ezek ellen harcolni

Scarlett Johansson rengeteg deepfake pornóvideóban szerepel – Most elmondta róla a véleményét

45097

Scarlett Johansson rengeteg deepfake pornóvideóban szerepel – Most elmondta róla a véleményét

Scarlett Johansson arca az egyik legismertebb ezen a bolygón – és így, mint ilyen, számos formában felhasználható. Természetesen akár a színésznő akarata ellenére is, hiszen van egy ijesztően okos technológia a kezünkben – a mesterséges intelligencia.

Az elmúlt években számos deepfake videó készült, amik egyrészt megnevettették a közönséget, másrészt visszaéltek valakinek a személyazonosságával. A deepfake szó maga onnan ered, hogy a mesterséges intelligencia-alapú technológiák Deep Learning során analizálják egy híresség fotóit – minél több, annál jobb -, majd miután részletekbe menően tanulták meg egy adott arc struktúráját és mimikáját, azt bármilyen mozgóképen szereplő testre rá tudják tenni. A technológia már ebben a fázisában is elképesztő lehetőségeket rejt magában, és innentől kezdve lehetünk egy kicsit még gyanakvóbbak azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami valóban megtörtént és mi az, ami nem – hiába van róla mondjuk egy bizonyítékként felhozott videó.

A deepfake videók nagy részét, ahogy az internetét is, nem más teszi ki, mint pornó, Scarlett Johansson pedig kiváló alany ehhez ismertsége és hatalmas rajongótábora miatt. Nem egy olyan deepfake felnőttfilm van, amelyben az ő arcát használták, és már több millió megtekintés felett jár. Hogy mit szól mindehhez a színésznő? Szerinte az internet egy olyan hely, ahol nincsenek szabályok, sőt, az internetet egyenesen egy fekete féreglyukhoz hasonlította, amely felzabálja saját magát – és ahol nem igazán lehet vagy érdemes utánamenni ilyen dolgoknak, netán megküzdenünk az igazunkért, mert ez sokszor egy eredménytelen szélmalomharccá válik. A színésznő szerint egyrészt az emberek tudják, hogy nem ő van a videókon, így ez nem igazán tudja zavarni, másrészt pedig ennél sokkal rosszabb és zavaróbb dolgok is vannak a neten, amik nagyobb gondot okoznak.

Beszélt arról is, hogy a internet jogi szabályzása országonként eltérő – így lehet, hogy valami illegális az Egyesült Államokban, de máshol megengedett. Ez olyan jogi anomáliákat és lehetetlen helyzeteket teremt, hogy ember legyen a talpán, aki nekiáll ezeket kibogozni. Johansson azt mondja, hogy ha valaki meg szeretné védeni magát az internettől, az sokszor egy veszett ügy, ezért nagyon nem aggódja túl a dolgot.

Az új technológiák kifejlesztésének és felbukkanásának gyorsaságával sajnos nagyon nehéz úgy lépést tartani, hogy a folyamatokat és a felhasználási területeket jogilag megfelelő módon tudják szabályozni. És addig, amíg ez így van – ne higgyünk el valamit csak azért, mert láttuk.

Piszok jóképű Christopher Reeve 32 éves fia – Will ennyire hasonlít híres édesapja fiatalkori énjére

(Via mafab.hu)


Article Tags: ·