FILMEZZUNK.HU
Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért

Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért (Képek!)

1611

Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért (Képek!)

43 év házasság után vesztettel el. Patrick Duffy, a Dallas Bobby Ewingja sajnos 2017-ben örökre elveszítette feleségét, Carlyn Rossert. Rákkal küzdött, mégis reménykedtek a felépülésében, ezért érte az egész családot váratlanul a halála.

Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért

43 éven át rajongtak egymásért

Carlynnel 1974-ben keltek egybe, 43 évnyi házasságuk alatt sok szép pillanatot megéltek. Két fiuk született, Padraic Terrence a házasságuk évében, Conor 1980-ban látta meg a napvilágot. Sajnos a rosszból is kijutott nekik: 1986-ban a színész szüleit meggyilkolták, hogy feldolgozza ezt a tragédiát, az asszony tartotta benne a lelket.

„Hirtelen ment el, nem volt arra utaló előjel, hogy hamarosan bekövetkezik a halála. Ez egy elég nagy változást eredményezett. A fiaim végig ott voltak mellettem, de bármennyire is próbáltak engem támogatni és segíteni, azt hiszem, pont én tudtam jobban alkalmazkodni a körülményekhez. Ha az ember elér egy bizonyos életkort, hamar szembesül azzal, hogy az előttünk lévő út már rövidebb, mint az, ami mögöttünk van.”

– magyarázta Patrick Duffy.

Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért

A színész a tragédia után sosem gondolta volna, hogy újra szerelmes lesz, ám a 2020-as év tartogatott meglepetéseket, Linda Purl színésznővel már három elválaszthatatlanok. Kapcsolatukról a Closer magazinnak vallott a közelmúltban.

„Elég viktoriánus korabeli ismerkedés volt a miénk. Minden áldott este a Zoomon keresztül beszélgettünk két-három órákat. Elmeséltünk egymásnak mindent, a múltunkat és a szerelmi életünket is. Együtt hallgattunk zenét, és minden olyan dolgot felfedtünk rövid idő alatt, amiket normál esetben több hónapnyi randizás után tudnál csak kideríteni a másikról.”

Ő volt a Dallas Bobbyjának a bájos felesége, akinek élete tragikus véget ért

Linda Purl színésznővel már három elválaszthatatlanok

(Via Femina.hu)

Gerard Butler elárulta, hogy ki az a híres színésznő, akivel a legjobb volt csókolózni eddigi karrierje során


Article Tags: · · · · ·