FILMEZZUNK.HU
Elképesztő beszámolók azoktól, akik találkoztak a Keanu Reeves-szel

Elképesztő beszámolók azoktól, akik találkoztak a Keanu Reeves-szel

7210

Elképesztő beszámolók azoktól, akik találkoztak a Keanu Reeves-szel

Keanu Reeves párját ritkítja. Keanu sok mindenen átment már életében, de erős tudott maradni, és most mindent megtesz, hogy maga körül kicsit jobbá tegye a világot. Nemcsak pénzt adományoz rendszeresen jótékonysági célokra, de mindenkinek segít, akinek szüksége van rá, rajongóival pedig mindig tisztelettel bánik. Azok, akiknek volt szerencséjük találkozni vele, a saját történeteikkel ugyanezt támasztják alá.  Keanu nemcsak kivételesen elismert és tehetséges színész, hanem emberként is egészen kivételes. Számos pozitív élményről keringenek beszámolók az interneten, amikből párat összegyűjtöttünk Nektek.

Keanu Reeves annyira átlagos, hogy az már félelmetes!

Számtalan jótékonysági szervezettel együttműködik, de sosem teszi ezt közhírré. Az elmúlt évek alatt dollármilliókat adományozott gyerekkórházaknak, rákbetegekkel foglalkozó alapítványoknak, de ezzel sosem kérkedett. Megpróbál segíteni hátrányos helyzetű gyerekeknek, és olyan fontos dolgokat finanszíroz, mint az oktatás, az éhezés felszámolása, a kreatív művészetek, valamint támogatja az emberi és az állati jogok érvényre jutását.

Segített egy kényszerleszállásban földrevinni egy repülőgépet. 2019 decemberében Keanu egy San Franciscóból Los Angelesbe tartó járaton ült, de a gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania a kaliforniai Bakersfield repterén egy műszaki hiba miatt. Mindeközben az utasok levideózták, ahogyan Keanu a személyzet egyik tagjával beszél és átveszi az irányítást a segítségnyújtásban, hogy minden utas eljusson eredeti úti céljához. Később Keanu az utasokkal egy furgonban ült és beszélgetett velük.

Keanu Reeves párját ritkítja - elképesztő beszámolók azokkal, akik találkoztak a sztárral

Sosem fáradt, ha rajongóiról van szó:

„Éppen vakációztam a családommal Párizsban, mikor az anyukám látta, hogy Keanu Reeves bemegy egy lakókocsiba. Odament és bekopogott a lakókocsi ajtaján, de egy másik férfi jött ki. Azt mondta, Mr. Reevesnek ma hosszú napja volt, egész nap forgatott és nagyon fáradt. Ekkor kijött maga Keanu és azt mondta: „Nem, semmi baj, mindig jól esik barátságos emberekkel találkozni.” Ezután a lehető legkedvesebb hangnemben megkérdezte, hogy viseltük az átállást. Hihetetlenül kedves volt velünk, kicsit sem volt elszállva magától, készített velünk egy fotót és aláírt nekünk egy darab papírt, ami éppen a keze ügyébe akadt.”

Keanu, a talpig úriember: Keanu nemcsak akkor mutatja ki tiszteletét a nők iránt, mikor fotózkodik. Egyszer levideózták, ahogy ül a metrón, mikor meglátott egy nőt nagy csomagokkal. Abban a pillanatban átadta neki a helyét. A videó villámgyorsan terjedt a neten, ezután még több rajongója lett.

Igazán fontosak számára a rajongói: Reeves a Bill és Ted forgatásának kellős közepén volt, mikor meglátott egy táblát, amit az egyik rajongója készített a következő felirattal: “Lélegzetelállító vagy!” Keanu egyből kiugrott az autóból, térdre ereszkedett és aláírta a táblát a rajongónak.

Keanu a stábtagokkal is elképesztően figyelmes:

„Még a ‘90-es évek végén az első munkám volt, hogy díszlettervező asszisztensként dolgoztam a Láncreakció című film forgatásán. A forgatás utolsó heteiben Keanu nap mint nap gondoskodott a kellékesekről és a munkásokról úgy, hogy ingyen reggelit és ebédet hozatott nekik. Azóta már több mint 30 filmen dolgoztam, de soha nem találkoztam olyan színésszel, aki ennyire kedves és barátságos lett volna, mint ő.”

A fáradtság nem akadály, ha a rajongókról van szó:

„A párom a Gold Coast Studio mellett dolgozik, ahol a John Wick: 3. felvonás – Parabellum című filmet forgatták. Napokig próbált egy fotót készíteni Keanuval, de mindig lecsúszott róla. Aztán egyszer végre sikerült elcsípnie, de szegény Keanu szinte összerogyott a fáradtságtól, mert akkor már 7 órája forgatott. Ráadásul az egyik utolsó forgatási napja volt azon a helyszínen. Először meg se állt, ment tovább, és tisztán látható volt, hogy nem szeretne most a rajongóival beszélgetni. Aztán egyszercsak megfordult, összehívta őket és megengedte, hogy mindenki egyenként készítsen vele egy fotót.”

Keanu Reeves párját ritkítja - elképesztő beszámolók azokkal, akik találkoztak a sztárral

Lerobbant idegeneknek (is) segít:

„Egy barátnőm az autópálya leállósávjában állt, mert lerobbant a kocsija. Nem volt nála a telefonja, ezért segítséget sem tudott hívni. Egyszer csak egy Porsche állt meg mellette, benne Keanu ült. Próbálta behúzni a barátnőm autóját, de nem sikerült, ezután hívta az autómentőket. Mikor elvontatták az autóját, Keanu felajánlotta, hogy hazaviszi. Több mint 50 mérföldet vezetett, teljesen másfelé, mint amilyen irányba eredetileg indult. Kirakta a barátnőmet a ház előtt, megadta neki a telefonszámát és azt mondta, hívja bármikor, ha segítségre lesz szüksége.”

Keanu Reeves párját ritkítja - elképesztő beszámolók azokkal, akik találkoztak a sztárral

Keanu él a híres idézettel, miszerint: “Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.” Keanu Reeves nem rejti véka alá rajongását a mozi világa és a munkája iránt. 2019 májusában megörökítették kéz- és lábnyomát a hollywoodi Walk of Fame-en. Ekkor osztotta meg érzéseit a jelenlevőkkel: “Imádom a filmeket. Istenem, imádom! Imádom nézni őket és imádok filmet készíteni is. Nagy megtiszteltetés, hogy ma itt lehetek, hogy ezen a szent hollywoodi földön ünnepelhessek.”

Szerző: MéziMcFly

Meglepő dolgokat állítanak Bradley Cooperről azok a nők, akik együtt forgattak vele


Article Tags: ·