FILMEZZUNK.HU
Brutális mennyiségű pénzt követel Robert Downey Jr. az MCU-ba való visszatérésére

Brutális mennyiségű pénzt követel Robert Downey Jr. az MCU-ba való visszatérésére

15811

Brutális mennyiségű pénzt követel Robert Downey Jr. az MCU-ba való visszatérésére

Bár maga Downey Jr. korábbi interjúi során több alkalommal is hangsúlyozta, hogy csakis egy nagyobb nyomás hatására vállalná el újra Tony Stark szerepét, és hogy egyébként is teljesen új dolgokkal szeretne foglalkozni. Az Observer magazin értesülései alapján azonban úgy tűnik, nagyon is van az a pénz, amiért a színész fontolóra venné az esetleges visszatérését. Noha egyelőre konkrét összeg nem hangzott el, annyi biztosra vehető, hogy Robert Downey Jr. a Végjátékban való szerepléséért kapott fix 20 millió dolláros gázsira is rátett egy lapáttal.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Korábban pedig az is felmerült, hogy Robert Downey Jr. akár az Ironheart című tévésorozatban is szerepet kapna, amely lényegében a Vasember örökséget vinné tovább. A Marvelnél egyelőre nem került hivatalosan is megerősítésre, hogy Tony Stark csakugyan visszatérne, valószínűleg nem kérdés, hogy a stúdió bármilyen összeget hajlandó lenne kicsengetni a színésznek. Főleg annak fényében, hogy az elmúlt időszakban elég nagy zuhanórepülésbe kezdett a Marvel, mind anyagilag, mind kritikailag is egyaránt.

Sokkoló fotók Jean Claude Van Damme-ról – Az egykori szívtipró arcát fel sem lehet ismerni

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · ·