FILMEZZUNK.HU
Kiderült a rejtélyes ok, ami miatt 8 évvel ezelőtt visszavonult Cameron Diaz

Kiderült a rejtélyes ok, ami miatt 10 évvel ezelőtt visszavonult Cameron Diaz

19746

Kiderült a rejtélyes ok, ami miatt 10 évvel ezelőtt visszavonult Cameron Diaz

Cameron Diaz nevét mára a legnépszerűbb színésznők között említik, eddigi munkássága során négy Golden Globe-jelölést is kapott. Kétségkívül az egyik legjobban fizetett a pályatársai közül, ám 2014-ben mégis úgy döntött, hogy kicsit parkolópályára helyezi a színészetet.

De hová tűnt? Már 8 éve, hogy utoljára szerepelt mozifilmben Cameron Diaz

Utoljára az Annie című filmben lehetett látni a mozivásznon, ám belefáradt a folytonos hajtásba, és abba, hogy állandóan a napirendhez kellett igazodnia. Hozzátette, gazdagnak és híresnek lenni szívás, ami valójában a hátránya annak, ha valaki színész.

„Nagyon ki voltam égve, folyamatosan forgattam. Két filmben szerepeltem egyszerre, így az életem elég kiegyensúlyozatlan volt.”

– mondta Diaz, aki emiatt döntött úgy, hogy az Annie című filmet követően szabadságra megy, hogy magával is tudjon törődni. A színésznő még 2015-ben házasodott össze a Good Charlotte zenekar zenészével, Benji Maddennel, majd négy évre rá megszületett a lányuk, Raddix. Mint Cameron Diaz megjegyezte, kedvesével szintet akartak lépni, amit akkor nem tehettek volna meg, ha ugyanolyan ütemben folytatja a filmezést, mint előtte. Hozzátette, húsz éven át hajtott, így szüksége volt arra, hogy az élete más területén is előrelépés történjen. Bár tény, hogy egyáltalán nem unatkozott, mivel biobor-vállalkozása, az Avaline ügyeit egyengette.

Cameron Diaz a házasság legjobb és legrosszabb részét is elárulta

Most pedig úgy tűnik, végre a filmvászonra is visszatér. A Back in Action című, Netflixen debütáló filmben fog szerepelni Jamie Foxszal egyetemben. Diaz ugyanakkor kijelentette, még annak ellenére is az anyaság lesz fókuszban az életében, hogy újra visszatér a filmezéshez. Még ha nem is olyan intenzitással, mint karrierje kezdetén. Illetve kifejtette, olyannyira ellustult a szabadság alatt, hogy még az arcát is elfelejti megmosni.

„Nem csinálok semmit. Soha nem mosom meg az arcom. Egymilliárd termék porosodik a polcon. A belemet is kidolgoztam, amíg abba nem hagytam a filmezést. Most már elég lusta vagyok.”

– magyarázta Kelly Clarkson műsorában a színésznő, aki mindig is imádott forgatni és a stábtagokkal lenni, bár önbizalma sosem volt az igazi. Elmondása szerint mindig meglepte, amikor újabb szerepet kapott, mivel sokszor tartott attól, hogy bármikor kirúghatják. Mint mondta, izgatottsággal tölti el minden új film, illetve kiemelte, a stáb összes tagjának pont olyan fontos a munkája, mint az övé. Kivéve, hogy ő kamera előtt szerepel, így őt elég nehezen lehet helyettesíteni.

Előtte-utána: Így nézett ki Dwayne Johnson, mikor még senki sem ismerte a nevét


Article Tags: · ·