FILMEZZUNK.HU
Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A legendás Alfonzó már 36 éve, hogy meghalt

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A filmben a szerepet a legendás Alfonzó alakította

1973

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A filmben a szerepet a legendás Alfonzó alakította

Bagaméri Csukás István Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének (1973), valamint az ebből készült négyrészes tévésorozatnak (1974) egyik szereplője, az „elátkozott fagylaltos”. Szerepe szerint a gyerekek legfőbb konkurense egy állatrablás (a könyvben görög teknősök, a filmben majmok) ügyében történő nyomozás során. A filmben a szerepet a legendás Alfonzó alakította.

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A legendás Alfonzó már 36 éve, hogy meghalt

1975. Bánhidi László (parkőr) és Alfonzó (Bagaméri, az elátkozott fagylaltos), a Keménykalap és krumpliorr című film szereplői

Bár a legtöbb helyen február 28. szerepel Markos József, vagy ahogy a közönség ismerte, Alfonzó születésnapjaként, Markos György szerint édesapja szökőévben született 1912-ben, február 29-én. Nem tudni, hogy ez valóság, vagy poén, de az biztos, hogy Markos Józsefet születésekor Markstein Józsefnek hívták, és annyi mindent meg- és átélt 75 esztendő alatt, amiből több évados sorozatot forgathatna valamelyik streaming szolgáltató.

Apja Markstein Bertalan baromfikereskedő, anyja Stern Júlia, mindketten zsidó származásúak.Ikertestvére, Árpád fél éves korában elhunyt. Három gyermeke született. Legidősebb fia Markos György színész, humorista, akivel többször is együtt lépett fel. Lánya Markos Zsuzsa (1954–1995) és kisebbik fia, Markos István Kanadában élt 25 évig. A már gyereknek is erős fizikumú fiú az iskola mellett besegített az üzletbe. A kereskedelmi iskolát elhagyni kényszerült egyik tanárával megesett komoly konfliktusa után. Először a Róka és Társa cégnél lett autószerelő inas, de 1930-ban ehelyett inkább cirkuszi artistának szegődött.

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A legendás Alfonzó már 36 éve, hogy meghalt

Alfonzó 1935-ben

Ezzel kiváltotta családja neheztelését: egy ismerősükhöz Strasbourgba küldték, ő azonban Párizsba ment, ahol nyolc hónapot töltött és a Renault autószerelője volt. De ez sem tetszett neki, hazatért és megint artista lett az Angol Parkban működő Alpesi falu varieténél, majd velük Bulgáriába, Szófiába szegődött. Itt, mint a „Hortobágy legyőzhetetlen bikája”, birkózószámával járta az országot, Várnában azonban egy török ellenfél legyőzte.

Erre hazatért, és előbb kereskedősegéd lett (a Kálvin téri Szemző divatáruüzletben), de fizikai adottságai ettől az állástól is segítettek neki szabadulni: 1933-ban a Royal Revü Varietéhez került, táncosnak. Ez azonban még nem jelentette a színpad és a porond közti választást: egy évre Olaszországba szerződött táncosnak, de utána ismét vándorcirkuszhoz csatlakozott. Katonai szolgálata után az Arizona varietébe szerződött parkett-táncosnak. Karrierje kezdetén aranyszínű festékkel kenték be, amitől rosszul lett. Ekkor figyelt fel rá Senger Mici („Miss Arizona”), akivel később közösen is fellépett. Innen azért tették ki, mert összeverekedett egy Festetics gróffal. A Kék Egér mulatóból útja Egyiptomba vezetett, onnan Szudánba, Libanonba, Szíriába és Törökországba – mulatókban és varietékben lépett fel. Ezután 1937-ben és 1938-ban Olaszország mozivarietéi következtek (itt együtt játszott például Marcel Marceau-val és a fiatal Louis Armstronggal), majd a párizsi Olympia varieté.

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A legendás Alfonzó már 36 éve, hogy meghalt

Alfonzó 1963 szilveszterén

1944 elején behívták munkaszolgálatosnak a háborúba, de megszökött és bujkált. A munkaszolgálat emlékét őrzi későbbi, szinte védjegyévé vált „Idefigyeljenek, emberek!” szlogenje, egy emberséges keretlegény szólította így őt és társait. Októbertől műtőssegéd volt a Rókus kórházban. Egy itt megismert sebesült orosz tiszt tolmácsaként Szegedre került, ahol beállt segédszínésznek. 1948-ban már újra Budapesten élt. Jó ideig Rodolfo partnere volt a Fővárosi Nagycirkuszban. 1952-ben a Royal Színház tagja lett, majd még ugyanebben az évben a Vidám Színpad társulatához csatlakozott, ami a vándor évtizedek után a megállapodást hozta számára: ezután újabb évtizedekig, egészen nyugdíjazásáig majdnem megszakítás nélkül itt dolgozott.

Már az ötvenes évek elejétől filmekben is vállal szerepeket (ekkor még epizódszereplőként). Egy időre ismét erőt vett rajta a vándorösztön: 1956 nyarán három hónapos turnéra indult a Szovjetunióba, az 1956-os forradalomból így kimaradt, bár lakását feldúlták. Visszatérése után ismét külföldre ment, Bécsben és Belgiumban lépett fel, többek közt Totò és Vittorio De Sica mellett, dolgozott Jacques Tati gagmanjeként is, de a kitérő után visszatért a Vidám Színpadhoz és a magyar filmiparhoz.

Ő volt Bagaméri a Keménykalap és krumpliorrban – A legendás Alfonzó már 36 éve, hogy meghalt

A legendás Alfonzó

Reklámfilmekben is szerepelt, az OTP autónyeremény-betétkönyv reklámjában hallható közismert szlogenje, a „Nekem teljesssen mindegy (hogy melyik kocsit nyerem)”; a BKV megalakulásakor egy reklámban a buszsofőrt alakítja, ő reklámozta a kalauz nélküli kocsikat. A hatvanas évektől évente szerepelt mozi- és tévéfilmekben, többnyire kisebb, humoros szerepekben, de például az Én vagyok Jeromos című vígjátékban ő a főszereplő. Folyamatosan látható volt a tévében, főként kabaréjelenetekben. Egyik legnépszerűbb alakítása a Keménykalap és krumpliorr tévésorozatban Bagaméri, az elátkozott fagylaltárus. Saját tévés show-műsora volt a parodisztikus Alfonzó Világszínháza.

Felismered a képen látható kisfiút? Most 74 éves, gyerekkorában csúfolták, mégis világsztár lett

(Via Wikipédia)


Article Tags: · · · ·