A keresztény filmek rajongóinak: Sorsfordító filmek a valós hitről

A keresztény filmek rajongóinak! Úgy tűnik a keresztény filmnek van jövője. Bár a fejlett világ vezetői immár avítt eszmék poros kamrájába terelnék a bibliai világnézetet, az ellenszéllel dacoló hívőkről továbbra is filmek születnek, melyek példákat adnak és reményt közvetítenek. És a legjobbak ráadásul még izgalmasak is.

Mindezekre együtt a talán legjobb példát a georgiai Kendrick-testvérek alkotásai jelentik, akik legújabb filmükkel (Overcomer) ismét a kitörtek az inkább hívőknek készülő, vagyis rétegfilmes kategóriából. A szívet-lelket mélyen megindító alkotás az USA-ban, a moziipar legerősebb piacán, öt hétig szerepelt az első tíz között, a földrésznyi Brazíliában pedig a film vetítése után százak fordultak imában Istenhez. Ilyesmi – tudtunkkal – utoljára a Jézus élete (1979) filmnél történt, ahol a film végi személyes fordulatot (magyarul) Sinkovits művész úr hangja segítette. A lenyűgöző látvány és a misztikus élmények vegyítésével tömegeket vonzó Marvel és Star Wars-filmek áradata mellett  immár nem egy apró csepp a tengerben a bibliai értékrend médiajelenléte. Nyilván a tőkeerős Sony cég sem véletlenül szállt be oly témájú filmbe, amiről a fősodorban ma kevés szó esik.

Ünnepek helyett hétköznapok

Sokak számára a „keresztény” jelző egy mozifilm előtt a lassú történet, a komor arcú színészek és a visszafogott hangulat elegyét garantálja. Főleg itt Európában, ahol réges-rég különvált a templomi hitgyakorlat csendes révülete és a hétköznapi élet kemény realitása. Be kell látnunk, ez utóbbi lett a mérvadó a társadalmakban az igazán nagy döntéseknél és ebben mondjuk Zefirelli és Pasolini (vagy más európai rendezők) „Istenes” filmjei se gyakoroltak mérhető változást. Kendrickék történeteiben viszont szó sincs ünnepi (és ezzel alkalmi) szakralitásról. Annál inkább a hétköznapok során megélt kétségekről, megingásokról és persze az ezekből való kijövetelről. Főként az időnként beporosodó bibliai hit beindulása révén, a csupa „olyanok, mint mi” szereplőkön keresztül.

A ma többségében poszt-keresztény Európából nézve bizony egzotikus ez a világ, a hírneves bibliaövezet, ahol  „elsősorban az evangéliumi (neo)protestáns felekezetek határozzák meg a kultúrát, és általában jellemző a konzervatív társadalomszemlélet és a hívők magas aránya”- idézünk a Wikipédiából. Filmeken át nézve határozottan üdítő  közeg ez sokunk számára, hiszen  nagyítóval se lelünk rigolyás, bigott légkört, ellenben úgy tűnik e sztorikban nem kínos szóba hozni a legnagyobb (élet-halál) kérdéseket, sőt az sem ciki, ha épp munkahelyen, kávézóban avagy az iskolai sportpályán történik mindez. Utóbbi egyébként a Kendrick-filmek visszatérő színhelye. Persze, ha ez külső kényszerből, mondjuk felekezeti csoportnyomásra történne, máris elillanna e filmekből az a finom zamat, amiről végig beszélünk. De szerencsére erről nincs szó, így az Istenről és az Igéről való párbeszédek igencsak hitelesek. Talán azért, mert a szereplők e részeknél (úgy tűnik) nem is szerepet játszanak, hanem a saját lényegüket tudják átadni. Profi szakmaisággal persze.

Jól csomagolt üzenetek

A Kendrick-filmek nem a bibliaövezet szociológiai keresztmetszetei (bár egyszer az sem ártana) hanem az élő hit némely elemének tűpontos példázatai. Az ötlet persze nem „csak úgy” jött. A filmek rendezője és gyakori főszereplője, Alex Kendrick a Sherwood Baptista Gyülekezet egyik segédlelkésze, hat gyermek édesapja, aki a filmezést amatőr szinten már gyermekkorában elkezdte a fivéreivel. Sok év múltán egy tanulmányban arról olvasott, hogy a mai világban a filmek inkább befolyásolják az emberek életét, mint az egyházi szervezetek, s ez újra mozgásba hozta a fivérek régen hasznosított tálentumait. Igy született meg első alkotásuk a Lendkerék (2003) csekély 20 ezer dollárnyi „apróból”, persze a gyülekezet tagjainak lelkes részvételével. S bár némely mellékszereplőnek, ahogy látjuk, nem éppen a színészet az „elhívása”, a végeredmény igencsak ütős lett. Igy jöttek az újabb filmek, nagyobb költségvetéssel és mind profibb kivitelezéssel. Ráadásul úgy, hogy a lényeg végig nem hígult fel, még a nagyobb nézettség vagy a művészi én önkifejezési vágya miatt sem.

Az alkotók receptje már az első filmtől jól látható. Végy egy hétköznapi élethelyzetet, hozzá egy jellegzetes szakmát (kereskedő, edző, tűzoltó, rendőr) melyek eszközei egyben jól érthető szimbólumai az üzenetnek.

A Lendkerék például egyszerre utal a főszereplő autókereskedő oldszkúl járgányára, és a főhős simlis-vallásos életvezetésére. Mindkettő baja, hogy a központi hajtóerő (motor, szív) nincs lendületben, nem úgy működik, amiért megalkották. A következő film (Óriásokkal szemben; 2006) nemcsak az ellenfél focicsapat legyőzéséről, hanem az edző előtt tornyosuló akadályhegyek céltudatos leküzdéséről szól – nem mellesleg arról, hogy egyetlen ember helyreállása mekkora hatással van a környezetére. Ha az adott esetben éppen egy keresztény iskola is. A nálunk Végtelen hit-ként ismert film világszerte bemutatta a „Kendrick-formulát”, így két év múlva a Szerelempróba (2008) már az egyik neves keresztény színész, Kirk Cameron főszereplésével készülhetett el és az év legsikeresebb független filmje lett. Egy házasság tűzpróbába (Fireproof) kerül, amelyen éppen az egoista tűzoltónak kell átmennie, akit éppen elhagyni készül a felesége. Kétségbeesve ugyan, de elkezd küzdeni, eszközei a tettek (jó cselekedetek) még úgy is, ha hosszú ideig nincs válaszreakció: így a megbocsátásért vívott harc a kisiklott jellem kemény edzőtábora lesz. De az eredmény miatt igazán megéri…

Az alkotók negyedik filmje (A bátorság emberei; 2011) az apaság témakörét járja körül. Egy férfias szakma, a rendőri hivatás itt a soron következő jelképrendszer, a fő érték pedig a felelősség, amit az igazi apának vállalnia kell a háza népéért. Itt is egy sérült kapcsolat kiigazításról is van szó, egy rendőrtiszt a balesetben elvesztett lánya miatti trauma közben döbben rá: nincs már kapcsolata a fiával sem. Ám azt még megszerezheti. Őszinte alázat kell ehhez és „bevállalós” szeretet, ahogyan több, előbbi példában. És a műhely további filmjeiben is. Mégsem unjuk meg.

Az Imával nyert csaták (War Room; 2015) megint egy házassági válság hiteles forgatókönyve. Jelentkezzen, aki (látva a filmet) lerágott csontnak tartja a témát. Értelmek és érzelmek terepasztala, időnként gyulladt gócpontja ez a terület – és közel sem csak a „világi” házasságokban. A „mentőtiszt” itt a megalázott és elhanyagolt feleség, aki bemegy a „háborús szobába” és imádkozni kezd. Valóságos kardként használja a vonatkozó bibliai részeket, de úgy, hogy a néző nem elborzad, inkább konkrét  „étvágya” támad az idézett részek tanulmányozására és magával a Szerzővel való közösségre. Az imádkozás – a szellemi csaták – szobája megint egy szimbólum, egyben valóságos hely a filmben, ahogy Churchill földalatti háborús kabinettszobái a Westminstertől nem messze.

És elérkeztünk Kendrickék legfrissebb terméséhez (Overcomer; 2019) ami akár az előző filmek összefoglalója is lehetne.

Gyümölcsök és utóhatások

A jó film hatása nem könnyen tűnik el.  Napok múltán is bennünk marad a történet, a szereplők arcjátéka, esetenként a katarzis, ami ősidők óta a nagy művek utózengése. Egyértelmű, hogy a Sherwwod-pictures említett művei időtállóak, s az alkotók eredeti szándéka is megvalósulni látszik. Az eddig is hivő  úgy érez késztetést Istennel való közössége mélyítésére, hogy közben a szabadság megmarad, nincs „klerikális” rettentés, sem felekezetiség: a megtérés, az ima, vagy a megbocsátás csupa teológiai különbségek feletti alapvetések. És az is jókora piros pontot érdemel, hogy a hívők világát belterjes nyelvhasználat nélkül és igen árnyaltan, hibáikkal és esendőségükkel együtt látjuk. Mégsem szánalmasak, a gyengeségük erővé lesz és a próbákon átmenve hiteles emberekké válnak. Éppen ez teszi vonzóvá, sőt „kivánatos földdé” a keresztény hitet ma is vállalók atmoszféráját – még az előítélettel érkező, sőt cinikus nézők jelentős része számára is.    

 A Győztes ajándéka

Az Overcomerben Alex Kendrick megint edzőt alakít, mint a Végtelen hit történetében. Újra egy keresztény iskolában indít a cselekmény, ahol kemény leépítések várhatók: a kisváros legnagyobb munkadója bezárja üzemét, így a családok vélhetően elköltöznek, tanórára és edzésre is kisebb szükség lesz. Harrison edző is elveszíti menő kosárcsapata tagjait, ezért aztán sportágat kell váltania: a tájfutókat kellene „kócsolnia”. Nem ért e szakághoz, s hogy még cifrább legyen, egyetlen sportolóra számíthat az idényben, az is asztmás.

Van innen kiút? Igen, de csak felfelé. A kislány ugyanis nem csak fizikálisan beteg. Árván nőtt fel, kábítószeres és őt cserbenhagyó apja iránti jogos váddal, mely sebet egy keserű, ám gondoskodó nagymama néha fel-feltép. Főként  akkor, amikor kiderül, hogy az a „hanyag csavargó” itt, a városban él…

Az edzőnek tehát nem csak a sérült lelkű és időnként levegőért kapkodó sportolóval kell eredményt elérnie, hanem saját családjában is hitelesnek kell maradnia.

Ez pedig, valljuk meg, fizetéscsökkenéssel, rossz munkahelyi kilátásokkal nem könnyű, össze is kap a feleségével. De azért nem borul fel a házasság. Jön egy garantáltan szájbarágás nélküli mini-terápia, (a 30. perctől négy percben) ami kötelező tananyag minden házasfélnek, az apró gesztusaival, a testbeszéddel és a saját egók határozott padlóra küldésével. És a finom érzelmességével, igen. Mert bár nem érzelgősek a film jelenetei, mégsem a jéghideg racionalitás mozgatja a szereplőket, ezt elismerjük. De ettől emberek.

A szokásos másik szál az edző saját hitének kérdése. Vallásgyakorlat vagy személyes kapcsolat, ez itt a kérdés, megint. A döntéshez Harrison egy vak ember (parádés alakítás) betegágyánál kap segítséget, ahová kicsit nagy mellénnyel érkezik; azt hitte tud adni némi egyházi szolgálatot a szükségben levőnek, erre kiderül, ő változik meg a beszélgetések hatására.

Aztán váratlan fordulatok jönnek. Némely szálak összeérnek persze és a futópályára lépő kislány váratlanul olyan erősítő csomagot kap a fülhallgatón keresztül, ami a motivációs jelenetek (vannak ilyen gyűjtemények) listáján minimum dobogós helyet érdemel, tessék csak megnézni!

Mondhatjuk, hogy a film sikere több régi, kipróbált elemből tevődik össze. Ám ezek használata mégis valami egyedi és tartós lenyomatot hagy bennünk. Ha ezt akarták elérni a film alkotói, igazuk volt. Úgy hírlik, a kameratechnikát Kendrickék stábja a minden rekordot megdöntött Marvel szuperfilm forgatása után kapta meg használatra. A Bosszúállók: Végjáték nézettségét nyilván nem fogja beérni a film. De hogy több egyértelmű jelet hagy a jó irányba vezető úton, abban biztosak vagyunk.

Pálfy Gyula

Ezen sírunk! Így néznének ki a sztárok, ha civilnek születnek

Article Tags: A bátorság emberei · featured · Fireproof · Imával nyert csaták · Jézus élete · Kendrick-testvérek · keresztény filmek · Kirk Cameron · Lendkerék · Overcomer · sorsfordító filmek · Szerelempróba · Végtelen hit