FILMEZZUNK.HU
Most már biztos: jön a Shrek 5. része!

Biztossá vált, jön a Shrek 5. része!

11485

Biztossá vált, jön a Shrek 5. része!

A zöld ogre visszatér! A DreamWorks annak idején nagyot kaszált a 2001-ben bemutatott Shrekkel, a zöld ogréról készült animációs filmmel, ami következetesen írta felül a klasszikus mesék toposzait, illetve használta fel a mesefigurákat kicsit másképp. Ez sikerreceptnek bizonyult, úgyhogy három direkt folytatás is érkezett a témában, valamint jött a Csizmás, a kandúr spinoff, amelynek második része, Az utolsó kívánság is hatalmas sikert aratott. Logikus lépés tehát, hogy nem hagyják a franchise-t feledésbe merülni.

Shrek /Shrek, 2001/ - Érdekességek

A hírt azonban nem a Dreamworks, hanem Szamár eredeti hangját adó Eddy Murphy jelentette be a Collidernek adott interjújában. Utoljára egy évvel ezelőtt hallottuk azt az Illumination ügyvezetőjétől, Chris Meledrandritól, hogy folynak a tárgyalások, de Murphy most már arról beszélt, hogy hónapokkal ezelőtt elkezdődtek a munkálatok, és még idén befejezik a projektet. Mi több, a Shrek 5 mellett készül egy másik film is, amiben Szamáré a főszerep, ez várhatóan később lesz látható. Murphy úgy tippeli, 2024-ben jön a folytatás, és utána térhetnek rá a spin-offra.

Egyelőre kérdéses, hogy Mike Myers (Shrek) és Cameron Diaz (Fiona) is visszatérnek-e, vagy hogy Antonio Banderas hajlandó-e ismét Csizmásként szerepelni – utóbbira jó eséllyel igen a válasz, hiszen Az utolsó kívánság 2022-ben került mozikba.

Cameron Diaz teljesen kikészült a Holiday forgatásán

(via GSplus.hu)


Article Tags: · · · ·