FILMEZZUNK.HU
Christopher Lloyd még nem tett le a Vissza a jövőbe 4. részéről

Christopher Lloyd még nem tett le a Vissza a jövőbe 4. részéről

3940

Christopher Lloyd még nem tett le a Vissza a jövőbe 4. részéről

Christopher Lloydról nem lehet azt állítani, hogy egy kevéssé foglalkoztatott színész, ugyan már betöltötte a 85. életévét, semmi sem utal rá, hogy leállna a munkával. Ám az évtizedekre visszanyúló karrierjének is megvannak a számára legszebb pillanatai, amelyek közül Robert Zemeckis sci-fi trilógiája vitathatatlanul a legfontosabb.

A Vissza a jövőbe sztárja, Christopher Lloyd is szerepelni fog A mandalori 3. évadában

A Vissza a jövőbe-t 38 évvel ezelőtt mutatták be, és igen hamar ért el akkora sikert, hogy megkapta a kötelező jellegű folytatásait, a Vissza a jövőbe 2.-t és a Vissza a jövőbe III.-t, színészeit pedig egy csapásra sztárrá tette. Sőt, ahogy azt a Dokit alakító Lloyd elmondta, sok fiatalt inspirált arra, hogy kutatói pályára lépjen, ami egy igen nagy dolog. Nincs abban tehát semmi meglepő, hogy a színész ismét szívesen bújna Doki bőrébe, bár az esetleges 4. részről semmilyen hivatalos hír, megerősítés vagy terv nincs. Egyelőre. Ugyan párszor már rebesgették, hogy készül a negyedik rész – először rögtön a harmadik film bemutatását követően -, de a pletykák rendre hamisnak bizonyultak.

Lloyd nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy milyen jó lenne ismét feleleveníteni a filmet, és hogy mennyire boldog lenne attól, ha ismét Doki lehetne – de természetesen csak akkor, hogyha az alkotók megtalálnák a módját annak, hogy a kibővített történetszál legalább olyan jól passzoljon a régi filmekhez, mint azok egymáshoz. A feladat természetesen nem lehetetlen, a kérdés csak az, hogy van-e még valaki, aki szívesen vágná bele a projektbe a fejszéjét. Ha valaki tehát mégis úgy dönt, hogy kell egy új Vissza a jövőbe a világnak, akkor az biztos, hogy a habókos tudósra számíthat.

Ő volt Marty McFly csodaszép anyukája a Vissza a jövőbe című filmben – Így néz ki napjainkban a színésznő!

(Via mafab.hu)


Article Tags: · · ·