FILMEZZUNK.HU
Russell Crowe kipakolt: ezt gondolja a Gladiátor folytatásáról

Russell Crowe kipakolt: ezt gondolja a Gladiátor folytatásáról

574

Russell Crowe kipakolt: ezt gondolja a Gladiátor folytatásáról

Pályafutása nagy kiugrása volt a Gladiátor, a 2000-es szuperprodukció Oscart hozott Russell Crowe-nak, maga a film négy aranyszobrot kapott. Most, hogy elkészült a folytatás, a sztár nem maradéktalanul boldog.

Kiderült, hogy kit fog alakítani Denzel Washington a Gladiátor II-ben

Denzel Washington is szerepelni fog a Gladiátor folytatásában

Kicsit zavar, hogy lett még egy film, mert ugye az én karakterem legutóbb meghalt, úgyhogy egy szavam nem lehetett, hogy mi legyen a folytatásban.” – mondta Crowe a The Hollywood Reporternek. „De persze hallottam pár dolgot, és kénytelen voltam tiltakozni, hogy jaj, kérem, ez a karakter nem ebben az irányban fejlődik. Persze ennek az okoskodásnak semmi értelme, hiszen nagyon mélyen el vagyok temetve. Szóval kíváncsian várom, hogyan áll össze az új film.

Crowe már a Gladiátor előtt is jelentős színésznek számított, de nagy szüksége volt arra, hogy a rabszolgává lefokozott Maximus hadvezér szerepében egyszer s mindenkorra bevegye Hollywoodot. „Egyértelmű, hogy ez a film nyitotta meg előttem a kapukat. És őszintén be kell vallanom, hogy egy kicsit szomorú, egy kicsit meg irigy vagyok a folytatás miatt.” A Gladiátor II főszerepében Paul Mescal látható, Luciust, Commodus császár unokaöccsét alakítja, aki kisfiúként már felbukkant az első részben. „Nehéz elszakadni az első film örökségétől. A folytatás nagyon jól van megírva, és tiszteleg az első rész előtt, de azért van annyira más, hogy a karakteremet teljesen a magam képére tudom formálni.” – mondta Mescal az Esquire-nek.

Kiderült, hogy kit fog alakítani Denzel Washington a Gladiátor II-ben

(UIP Hírek)


Article Tags: · · ·