FILMEZZUNK.HU
Armie Hammer ex-barátnője sokkoló dolgokat vallott be, hogy a filmsztár miket csinált vele

Armie Hammer ex-barátnője sokkoló dolgokat vallott be, hogy a filmsztár miket csinált vele

25806

Armie Hammer ex-barátnője sokkoló dolgokat vallott be, hogy a filmsztár miket csinált vele

Egy nő a hollywoodi színészt azzal vádolta meg még a tavalyi évben, hogy 2017-ben megerőszakolta őt. Hammer ellen nem ez volt az egyetlen, sem pedig a legvadabb vád, ami napvilágra került.

Armie Hammer ex-barátnője kitálalt: A sztár több mint négy órán keresztül erőszakoskodott vele

A hölgy a közelmúltban az is elárulta egy online sajtótájékoztatón, hogy a sztár több mint négy órán keresztül erőszakoskodott vele 2017 április 24-én, egy los angelesi helyszínen. Elmondása szerint Hammer több ízben is a falhoz vágta, zúzódásokat okozva az arcán, és a lábán is.

„Azt hittem meg fog ölni. Aztán csak otthagyott, nem is érdekelte, jól vagyok-e. Teljesen sokkos állapotba kerültem, nem tudtam elhinni, hogy valaki, akit szeretek, ilyet tehet velem”

– nyilatkozta a 24 éves európai nő, aki saját bevallása szerint 2016-ban találkozott Hammerrel a Facebookon, és onnantól kezdve „gyorsan fejlődött a kapcsolatuk, az érzelmek mind a két oldalán tetőre hágtak”.

“Gyakran tesztelte elkötelezettségem irányába, át-átlépve a határaimat, és egyre erőszakosabbá vált. Mentálisan, érzelmi szinten és szexuálisan is bántalmazott.”

Armie Hammer ügyvédje szerint a nő levelezése kliensével önmagában is megcáfolja „felháborító állításait”. Hozzátette, Hammer minden szexuális partnerével kölcsönös megegyezés alapján létesített kapcsolatot. A színész többek között a „A közösségi háló” és a „Szólíts a nevemen” című filmben nyújtott alakítása nyomán vált híressé. Az utóbbi egy 17 éves tinédzser srác és egy jóval idősebb férfi szerelmi viszonyáról szóló alkotás.

Homoerotikus filmet nézetnek diákokkal Finnországban

Hammertől tíz éves házasság után elvált felesége, Elizabeth Chambers. Karrierjét az is megroppantotta, hogy két nő is megvádolta azzal, hogy fizikai erőszakot követett el rajtuk. Januárban a színész anonim Instagram-oldalán állítólag privát üzenetekben olyan állításokat fogalmazott meg, hogy „vért iszok”, illetve „100 százalékig kannibál vagyok”. A szexuális aktusok során a nők elmondása szerint Hammer teljesen átlépte a józan ész határait, volt, akit meg is vágott, olyan fantáziái voltak, hogy megenné a bordájukat, vagy felboncolná őket.

Miles Teller is esélyes lehet, mint a következő James Bond

(Via Hetek.hu)


Article Tags: ·