FILMEZZUNK.HU
Kiderült, hogy miért hagyta ott annak idején az iskolát Leonardo DiCaprio

Kiderült, hogy miért hagyta ott annak idején az iskolát Leonardo DiCaprio

1066

Kiderült, hogy miért hagyta ott annak idején az iskolát Leonardo DiCaprio

Ahhoz, hogy valakiből igazi hollywoodi sztár legyen, embertelen mennyiségű munka, nem kevés kitartás, még több szorgalom és legalább ennyi szerencse is kell. És persze az sem hátrány, ha valaki tehetséges. Márpedig Leonardo DiCaprio piszkosul tehetséges színész, ezt senki el nem vitathatja tőle. Ezt már a szülei is felfedezték benne egészen fiatal korában, ami lényegében meghatározta a színész életét.

10 színész, aki eleinte visszautasított egy szerepet, de meggondolta magát, és megütötte a főnyereményt

A szülők felfogadtak egy ügynököt, hogy egyengesse a kis Leonardo karrierjét, az ügynök pedig kisebb reklámszerepeket, sorozat epizódszerepeket és végül egy huszadrangú horrorfilm egyik szerepét szerezte meg neki. Ezek ugyan nem voltak túl jövedelmező és sikeres alakítások, ám arra tökéletesen megfeleltek, hogy a producerek felfigyeljenek a fiúra, ő pedig rájöjjön, hogy bizony a színészet az ő pályája.

Csakhogy menet közben iskolába is kellett járni, ami nem igazán volt az ínyére. Leonardo DiCaprio saját bevallása szerint rengeteget köszönhet az édesanyjának, aki a lehetőségeihez mérten mindig igyekezett neki a legmegfelelőbb iskolát megtalálni. Így került előbb a Seeds Elementary Schoolba, majd onnan a University Elementary School következett. Az itt eltöltött rövid idő nagyon meghatározó volt, ugyanis itt egy picit kiléphetett a közoktatás rendszeréből és itt született meg benne az elhatározás, hogy márpedig igenis színész lesz.

Későbbi tanulmányait már a John Marshall High Schoolban kezdte meg, ám végül sosem végezte el az iskolát. Leonardo DiCaprio ugyanis tinédzser éveiben már annyira a színészetre koncentrált, hogy egyszerűen hátráltatásnak érezte, hogy mellette iskolába is kell járnia. Végül még az érettségi éve előtt, harmadikos korában otthagyta az iskolát, hogy helyette egy helyi ingyenes drámaszakkörre iratkozott be, hogy ott tökéletesítse tovább színészi tudását.

Szívfacsaró! Fél órával a halála előtt ezt mondta Whitney Houston az édesanyjának

(Via mafab.hu)


Article Tags: ·