FILMEZZUNK.HU
Helen Hunt 7 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

Helen Hunt 7 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

5889

Helen Hunt legjobb filmjei

Helen Hunt 1963. június 15.-én született Los Angelesben Gordon és Jane Hunt gyermekeként. Édesapja rendező volt, így már 1969-ben úgy döntött, hogy színésznő lesz. 1972-ben már színitanulmányokat folytatott. Első nagy filmje az Előre a múltba című film volt 1986-ban, ahol Nicolas Cage és Kathleen Turner volt a társa. Az 1992-ben készült Tánc a vízben című film hozta meg számára az ismeretséget. Ezután olyan sikeres filmek jöttek, mint például a Twister (1996), Lesz ez még így se! (1997). Alábbi összeállításunkban egy kalap alá gyűjtőttük azokat a filmeket a színésznőtől, amik nekünk a legjobban elnyerték tetszésünket.

7. A kezelés (2012)

A huszadik század egyik legnagyobb költője, Mark O’Brien (John Hawkes) gyermekbénulásban szenvedett. Szinte egész életét mozdulatlanul, ágyhoz kötve kellett leélnie. Betegsége sok mindentől megfosztotta őt, így például szüzességét sem tudta elveszíteni harminchat éves korára sem. Úgy dönt, ezt az élményt egy szexterapeuta (Helen Hunt) segítségével dolgozza fel. A kezelések mindkettejük életében sorsfordító változásokat indítanak be

Helen Hunt legjobb filmjei

Tudtad-e?

Ben Lewin nagy sikerű filmje laza szálakon kapcsolódik Mark O’Brian ‘On Seeing a Sex Surrogate’ című, 1990. májusában a The Sun Magazine-ben megjelent cikkéhez és memoárjához.

6. Mi kell a nőnek? (2000)

Az igazi macsót nem csak a nők imádják, a férfiak is felnéznek rá. Hódító, könnyed, felelőtlen és gazdag – Nick Marshall a (férfi)világ császára. Hogy mi jár a nők fejében, miközben ő elcsavarja őket, egy csöppet sem érdekli. Míg be nem üt a mennykő. Szó szerint. Marshall túlél egy áramütéssel kombinált villámcsapást, és a baleset különös következményeként gondolatolvasó lesz belőle: de csak a női agyak mélyére lát. A kezdeti kétségbeesés után hamar rájön, milyen jókor jön az extra-segítség, hiszen épp kezdenek rosszra fordulni körülötte a dolgok. Ahelyett, hogy előléptetnék, új főnököt kap. Méghozzá nőt! Szerencse, hogy a bosszúszomjas férfi előtt a nagy ellenségnek nem lehet titka…

Mi kell a nőnek? (What Women Want, 2000)

Tudtad-e?

A film magyar címe eredetileg Női agy lett volna; egy mozimagazinban volt egy nagy összeállítás arról, milyen filmek várhatók a következő hónapokban, s ott ezzel a címmel szerepelt. Viszont úgy látszik, a hazai forgalmazó a film alkotóival párhuzamosan változtatott címet az új angol cím szó szerinti lefordításával.

5. Látlak (2019)

A feleség hűtlensége beárnyékolja a Harper család életét. A férj, Greg nyomozó, aki egy fiatal fiú eltűnése ügyében nyomoz. Miközben a munkáját végzi, próbálja rendezni kapcsolatát a nejével. Jackie is mindent megtesz annak érdekében, hogy feledtesse a botlását, azonban úgy tűnik, hogy a bűntudata lassan az agyára megy, amikor szokatlan dolgokat kezd tapasztalni a házukban. Ám a furcsa jelenések egyre gyakoribbak lesznek, a megmagyarázhatatlan gonosz már Greg és Jackie kisfiát fenyegeti.

Helen Hunt legjobb filmjei

4. Életem a szörf (2011)

Bethany Hamilton (AnnaSophia Robb), egy fiatal lány, aki roppant tehetséges szörfös. Mindenki úgy véli szép jövő előtt áll, és hatalmas bajnok válhat belőle. Azonban a sors közbeszól, és egy alkalommal a lányt szörnyű cápatámadás éri. Szülei (Helen Hunt és Dennis Quaid) azonnal kórházba szállítják, de sajnos a lány így is elveszti egész bal karját. A tragédia őt és egész családját lesújtja, azonban Bethany nem adja fel, és elhatározza, hogy még fél karral is visszaszáll a deszkára, és elindul a világbajnokságon. A film Bethany Hamilton igaz történetén alapul.

Életem a szörf (Soul Surfer, 2011)

Tudtad-e?

AnnaSophia Robb és Dennis Quaid a film miatt tanultak meg szörfözni, míg Helen Hunt amatőr szinten űzi a sportot.

Oldalak: 1 2


Article Tags: · · · · · · · ·