FILMEZZUNK.HU
Meglepő kérdést kaptak az Olsen ikrek a riportertől. A testvérek válasza az egész világot meglepte!

10 meglepő érdekesség, amit még nem tudtál az Olsen ikrekről

4116

10 meglepő érdekesség, amit még nem tudtál az Olsen ikrekről

Az Olsen ikrek 1986. június 13-án, Kaliforniában születtek, David és Jarnette Fuller Olsen gyermekeiként. Mary-Kate és Ashley Olsen a világ egyik legismertebb ikerpárosa, akikről sokmindent még nem tudunk. Vagyis tudtunk, ugyanis a mai cikkünkben lehull a lepel sok, eddig még nem hallott tényről.

1) Még 1 évesek sem voltak, amikor már szerepeltek filmben.

A kislányok bájos adottságokkal rendelkeztek már egész kiskoruk óta, melyet a „filmesek” is hamar észrevettek, ennek köszönhetően már 6 hónaposan megkötötték első szerződésüket a Bír-lak című tv-sorozat Michelle Tanner szerep betöltésére. A jogszabályoknak eleget téve, mely előírta, hogy egy gyermek mennyit dolgozhat egy filmben, az Olsen ikrek felváltva játszották szerepüket. A kisbaba kor egyik velejárója a „pityergés”, melyet a kilenc hónapos Ashley sem hanyagolt a forgatások során, ezért testvére Mary-Kate többet szerepelt.

2) 2 éves korukban szülői krízist kellett átélniük

Szüleik az ikrek két éves korában elváltak, édesapjuk később újranősült, a házasságból két gyermek született: Taylor és Jake. Van egy két évvel idősebb bátyjuk és egy húguk is.

3) 6 éves korukban már igazi sztárnak számítottak.

30 évesek lettek az Olsen ikrek

Az idő múltával, ahogy a kis csöppségekből hat éves „nagylányok” lettek, beindult a kemény munka. Tinédzser korukig folyamatosan különböző tv-filmekben szerepeltek, népszerű színészek mellett, mint például Kirstie Alley és Steve Guttenberg. Ehhez az időszakukhoz kapcsolódó ismert családi nagyfilmjeik: Irány a nagyi! és a Kettőn áll a vásár is nagy sikert aratott a nézőközönség körében.

4) Az átlag feletti memóriájuknak köszönhetően gyorsan letudták a forgatásokat.

A 35 éves Olsen ikrek mára teljesen felismerhetetlenné váltak

Az ügyes, gyorsan tanuló Olsen ikrek egy interjúban elmondták, hogy gyakorta előfordult, hogy egy filmforgatás náluk csak 2-3 hétig tartott, a film forgatókönyvét a jelenet előtt elolvasták, memorizálták, majd kezdődhetett is élesben a forgatás.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · ·