FILMEZZUNK.HU
Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

1991

Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

Brad Pitt és Angelina Jolie 2003-ban jöttek össze, de csak 2014-ben házasodtak össze, akiket akkoriban Hollywood álompárjának gondoltak. Az együttélés alatt a 60 éves Pitt állítólag többször is bántalmazta a 48 éves Jolie-t. A pohár akkor telt be, amikor 2016. szeptemberében Franciaországból Los Angelesbe tartó repülőútjukon Pitt már a gyereket is bántalmazta fizikálisan. Jolie ezután azonnal elhagyta Pitt-et és beadta a válókeresetet.

Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

Brad Pitt és Angelina Jolie kapcsolatának csúnya vége lett

A válás kapcsán szinte minden kérdésben összevesztek, ami már hosszú évek óta húzódik. Miután pedig kiderült, hogy a színész bántalmazta volt feleségét és gyermekeit is, a média még jobban rájuk fókuszál. Nemrég kiderült, hogy Brad állítólag már nem is harcol a közös felügyeletért, Maddox, Pax és Zahara pedig egyenesen utálják Pittet. A háborúnak pedig azóta sincs vége. Brad-et nem viselte meg túlságosan Angelina-val való szakítása, ugyanis 2022 óta a nála 26 évvel fiatalabb Ines De Ramon-nal jár, akivel már össze is költözött, a színész pedig azóta csak úgy úszik a boldogságban.

Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

Brad-et nem viselte meg túlságosan Angelina-val való szakítása

Jolie is szeretne új lappal kezdeni egy férfivel az oldalán, de számára ez közel sem olyan könnyű. Angelinának az ízlése nagyon egyedi, ami rettenetesen megnehezíti számára a párválasztást. Hiába keres párt, eddig egyszerűen nem talált magához hasonló társat. Jolie legtöbb idejét New Yorkban tölti, és azt tervezi, hogy oda is költözik, de előbb meg akarja várni, amíg lezárul a válása Brad Pitt -tel. Ami úgy néz ki egy örökkévalóságig tart, a válás miatt pedig eleve nagy teher van a vállán. Eleinte színházi körökben kereste a tökéletes partnert, de eddig még elkerülte őt ámor nyila. Jolie nemcsak retteg a csalódástól, de olyan elvárásai vannak leendő partnerével kapcsolatban, amit szinte lehetetlen betartani. Először is elképesztően válogatós, és nagyon paranoiás. Nem igazán tudja elengedni magát, megmutatni ki is ő valójában. A randevúkat pedig rendre elrontja, mert ismerkedés helyett olyan, mintha éppen egy állásra interjúztatna.

Angelina Jolie a nagy Ő-t keresi, akinek nem mindennapi kritériumoknak kell megfelelnie

Angelina és a gyermekei

Ha valakivel sikerül a kölcsönös szimpátia, akkor arra rázúdítja végtelennek tűnő listáját a szabályairól. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor még titoktartási szerződést is kér a másik féltől. Ezek után nem csoda, hogy jelenleg nem igazán akarják elnyerni Angelina kegyeit, aki pedig mégis vállalkozik minderre, az viszont Jolie-nak nem szimpatikus, így ez jelenleg egy padhelyzet. Reméljük az Oscar-díjas színésznő idővel lejjebb ad az elvárásaiból, és neki is sikerül megtalálnia a másik felét.

//Cornelius//

Angelina Jolie-nak esze ágában sem volt gyereket vállalni – Ezért gondolta meg magát!

(Via Starity.hu)


Article Tags: · ·