FILMEZZUNK.HU
John Travolta és Nicolas Cage főszereplésével kaphat folytatást az Ál/Arc!

John Travolta és Nicolas Cage ikonikus párosával készülhet el az Ál/Arc folytatása!

3837

John Travolta és Nicolas Cage ikonikus párosával készülhet el az Ál/Arc folytatása!

Nicholas Cage személye Hollywood egyik legimpozánsabb érdekességei közé tartozik, hiszen több évtizede benne van a filmes szakmában, és míg a kilencvenes években olyan szuper filmekben szerepelt, mint A szikla, Tolvajtempó vagy Con Air – A fegyencjárat, addig a 2000-es évek második felétől inkább leszállóágra került a karrierje. Nem adta azonban fel és továbbra is kitartóan színészkedett és úgy tűnik ismét sikerül visszatalálnia a helyes útra, még akkor is, ha már nem ugyanazt a minőséget szállítja, mint pályafutása elején. Mindenesetre az egyik, ha nem a legjobb alkotása, melyben John Travoltával együtt hozta a legjobb formáját, az Ál/Arc 1997-ből. Castor Troy szerepében egyszerűen lubickolt és alighanem ez a film igazi klasszikussá nőtte ki magát nem sokkal a bemutatóját követően. A történet lényege, hogy egy rendőr és egy bűnöző macska-egér játéka végül odáig fajul, hogy arcot cserél egymással a két főszereplő és az igazi ámokfutás ezt követően indul.

Ál/Arc (Face/Off, 1997)

John Woo akciófilmjének következő felvonásáról már egy ideje pletykálnak, aztán jött Nicolas Cage és felfedte tavaly, hogy megbeszélést folytatott egy lehetséges folytatásról. Most újra elővette a témát és még több információt osztott meg a rajongóknak arról, hogy mire számíthatnak az új film kapcsán. A Collider utolérte Cage-et a The Old Way western filmjének promóciós körútja alkalmával és természetesen rákérdeztek az esetleges Ál/Arc folytatására is. Cage elég pozitív választ adott és elárulta, hogy Castor Troy és Sean Archer gyermekei kerülnének a középpontba, ők szállnának szembe egymással. Van azonban még csavar a történetben:

„Olyan csavarok és fordulatok lesznek benne, amelyektől teljesen kiszámíthatatlanná válik az egész. Bevonják majd az utódokat is: Castor és Sean (előbbi az eredeti film főgonosza, míg utóbbi a főhőse) gyerekei felnőnek, és az egészből egy háromdimenziós sakkjátszma lesz, azaz nem csak ketten, John Travolta és én, hanem négyen ping-pongozunk mindenféle helyzetben, és ettől még bonyolultabb az egész.”

Ezt nem sokkal később nagyjából a produkció rendező is megerősítette, Simon Barrett annyit tett hozzá, hogy nincs baja azzal, hogy a színész idő előtt spoilerezik a rajongóknak, és szerinte is sokkal vadabb lesz az új film az előzőnél. Ami még biztos, hogy az új Ál/Arcot fixen elkészítik és nem más rendezi, mint a Netflixes Death Note, a Godzilla Kong ellen és a The Guest művekért felelős Adam Wingard. Emellett maga Cage is nyitott arra, hogy visszatérjen a második epizódra.

Már 12 éve, hogy meghalt Ernest Borgnine – Az Oscar-díjas színészre máig örömmel emlékezünk

(Via esport1.hu)


Article Tags: · · · · · ·