FILMEZZUNK.HU
Az Alkonyat szerzője bevallotta, hogy volt egy jelenet, ami még neki is sok volt - Ki viharzott a forgatásról

Az Alkonyat szerzője bevallotta, hogy volt egy jelenet, ami még neki is sok volt – Ki viharzott a forgatásról

8834

Az Alkonyat szerzője bevallotta, hogy volt egy jelenet, ami még neki is sok volt – Ki viharzott a forgatásról

Az Alkonyat filmszériával kapcsolatban korábban már kiderült, hogy maguk a színészek sem őriznek éppen szép emlékeket a forgatásról, van azonban néhány olyan pillanat, amelyek még könyvek szerzőjénél, Stephenie Meyernél is kiverték a biztosítékot. Meyer személyesen is részt vett annak idején a munkálatokban, főként tanácsokkal látta el a színészeket, hogy könnyebben meg tudják érteni az általuk alakított karakterek jellemvilágát és persze minél hitelesebb reakciókat tudjanak produkálni a történetben.

A Napfogyatkozás azon mozzanata, amikor Jacob és Edward először egymásnak feszülnek teljesen kiborította az írót. Meyer egy interjúban elmondta, hogy az a rész teljesen különbözött attól, ahogy a regényében megjelenítésre kerül.

“Ez volt az a pillanat, amikor Edward rájött, hogy nem viselkedhet tovább úgy, mint egy tinédzser, teret kell adnia a lány számára, felnőttként kell viselnie mindezt. A könyvben Edward ezt jéghideg modorral viseli”

– nyilatkozta Meyer.

A Rocky sikere nemcsak Sylvester Stallone érdeme, hanem négylábú társáé is

(Via mafab.hu)


Article Tags: · · ·