FILMEZZUNK.HU
Az Aranyhaj című mese hátterében valójában ez a tragikus történet áll

Az Aranyhaj című mese hátterében valójában ez a tragikus történet áll

4066

Az Aranyhaj című mese hátterében valójában ez a tragikus történet áll

Kezdve a címmel, az Aranyhaj és a nagy gubanc és a Rapunzel című német eredetű történet között annyi az eltérés, hogy azt szinte lehetetlen egyesével megvizsgálni. Például a Disneytől megszokott happy end mellett szintén jelentős különbség, hogy amíg a filmben a boszorka elrabolja Aranyhajat, addig az eredeti verzióban a szülei hibájából kerül a boszorkához.

A lánnyal terhes anyuka ugyanis olyannyira áhítozik a boszorka kertjében zöldellő Rapunzelre, hogy megkéri a férjét, hogy lopjon néhányat a rettegett banyától. Ám egy ilyen útja során a boszorka rajtakapja a férfit és csak azzal a feltétellel engedi szabadon, hogy a születendő lányukat majd neki adják át. Aranyhaj tehát így kerül a boszorkához, aki egy toronyban nevelgeti, egészen addig, amíg a lány és egy daliás herceg között tiltott románc alakul ki.

Az épp a környéken vadászó trónörökös ugyanis meghallja a torony ablakában daloló Aranyhaj hangját, majd a lány lelógatott haján felmászva kerül közelebbi kapcsolatba a hajadonnal. Ám idővel a boszorka kifigyeli a találkozóikat, és ördögi tervet eszel ki. Az erdőbe küldi Aranyhajat, majd a lány levágott aranyfürtjeivel a toronyhoz csalogatja a herceget. Mikor az ifjú dalia felkapaszkodik a toronyablakhoz a boszorka azt hazudja neki hogy Aranyhaj halott, az elkeseredett herceg pedig a mélybe veti magát. Azonban csodával határos módon túléli a zuhanást, ám a boszorka kikaparja a szemeit, így a herceg hosszú hónapokig világtalanul bolyong az erődben. Ám egyszer a rengetegben bóklászva meghallja a távolban éneklő Aranyhaj csodálatos hangját, így a pár újra egyesül és végül házasságot köt.

10 hihetetlen Disney történet, aminek valójában igazságalapja van

(Via Filmezzünk.hu)


Article Tags: · · · ·