FILMEZZUNK.HU
Wesley Snipes végig be volt füvezve egyik leghíresebb filmje forgatásán

Wesley Snipes végig be volt füvezve egyik leghíresebb filmje forgatásán

9666

Wesley Snipes végig be volt füvezve egyik leghíresebb filmje forgatásán

Komoly dologgal vádolják Wesley Snipest, ugyanis állítólag szó szerint meg akarta fojtani a Penge harmadik részének készítőjét egy apró vita miatt, ráadásul bennfentes információk szerint mindezt tette úgy, hogy a forgatáson végig be volt füvezve a színész.

A Marvel új Penge filmjében akár még Wesley Snipes is felbukkanhat

Igazi világsztárnak számított a 90-es években Wesley Snipes, hiszen olyan sikereket tudhatott maga mögött, mint például A pusztító, Az 57-es utas, Pénzvonat, Életre-halálra, Zsákolj, ha tudsz! vagy a Marvel egyik korai alkotása, a Penge, ami végül trilógiává duzzadt. Bizonyos szempontból érthető, hogy a színész akkoriban elég nagyképű volt, viszont a 2004-es Penge: Szentháromság idején már kezdett veszíteni a népszerűségéből, de az arca természetesen ugyanakkora maradt – legalábbis többen ezt állítják.

A MovieWeb most arról ír, hogy Wesley Snipes állítólag annyira lusta és bunkó volt a Penge harmadik részének forgatásán, hogy egész nap füvezett a lakókocsijában, és csak akkor ment ki, amikor közeli felvételek készültek az arcáról, a többit pedig a dublőrére bízta. Még a forgatókönyvírót/rendezőt, David S. Goyert (A sötét lovag) is terrorizálta, majd azt tanácsolta számára, hogy mondjon fel, mire ő azt válaszolta, hogy inkább neki kéne lelépnie, mivel a filmet már nélküle is be tudják fejezni – ekkor szabadult el a pokol. Az egyik színésztársa szerint Wesley Snipes dühében elkezdte fojtogatni a rendezőt, aki végül megmenekült, és mivel a hírességnek még nagy hatalma volt, így csak azzal tudott védekezni a következő támadások ellen, hogy testőröket kért maga mellé, és onnantól kezdve nem is beszéltek egymással, csak cetliken kommunikáltak.

Ez megmagyarázná az alkotás megkérdőjelezhető minőségét, de most Wesley Snipes határozottan tagadta a vádakat, mivel szerinte ha ez igaz lenne, akkor rég börtönben ülne emiatt, és csak azért hiszik el az emberek ezt a mesét, mert egy fehér férfi mondta, és a legtöbbek szemében mindig a feketék jelentik a problémát. Azóta többen is mondták, hogy a botrányairól elhíresült Wesley Snipes nem valami jó munkatárs, szóval ezek alapján nehéz eldönteni, hogy mi is az igazság, de az biztos, hogy sem a készítőknek, sem a nézőknek nem volt valami kellemes élmény a Penge: Szentháromság – de a Marvel már bejelentette, hogy hamarosan felélesztik a szériát, ráadásul az Oscar-díjas Mahershala Ali főszereplésével.

Megrázó: ezek voltak az utolsó fotók, ami Heath Ledgerről készültek

(Via Promotions.hu)


Article Tags: · · · ·